Írottkő: felavatták a felújított kilátót

Az alpannonia projekt támogatásával sikerült a rohonciaknak felújítaniuk a hozzájuk tartozó régi kilátót az Írottkőn. Ünnepélyesen vasárnap délben avatták fel.

Némethy Mária

Az Írottkő (németül Geschriebenstein) a Kőszegi-hegység, és egyben a Dunántúl legmagasabb, 882 méteres pontja. Magyarország legmagasabb hegycsúcsai között ezzel a 37. A kilátón kívül itt található az Országos Kéktúra nyugati végpontja is.

Elődeink 1891-ben állították fel ezen a magaslaton az  első kilátót. A fából készült torony 1909-ig szolgálta az idelátogató turistákat. 1913-ban kőkilátó épült a helyén, amely ma az osztrák-magyar határon áll. Így csigalépcsőjén a turisták hol Ausztriában, hol Magyarországon járnak, miközben feljutnak a kilátó tetejére, hogy a szép panorámában gyönyörködjenek. Ezt a torony közepén egy határkő is jelzi. 

A szocialista Magyarország idején a vasfüggöny kikerülte a kilátót, azt az osztrák oldalon hagyta, látogatása is csak onnan történhetett. Ezért a létesítmény ma osztrák kezelésben áll. 

2009-ben az osztrákok lezárták  a kilátót, amelynek felújítása több mint egy évig tartott. Rohonc (Rechnitz) városának nem volt rá elegendő pénze, de az alpannonia projektben sikeresen pályáztak rá. A felújítás már nagyon ráfért a  műemlék jellegű épületre, ugyanis falairól omlott a vakolat, a felső része pedig életveszélyesnek bizonyult. 

A megújult, megszépült kilátót vasárnap délben ünnepélyesen avatták fel. Zenéltek a rohonci fúvósok, majd beszédet mondott Engelbert Kenyeri Rohonc polgármestere, Básthy Béla Kőszeg alpolgármestere, Helmut Bieler Burgenland tartományi képviselője, megáldotta Günther Kroiss és Olivier DanTine plébános, a záróbeszédet pedig Alois Karacsony alpolgármestertől hallották az érdeklődő turisták. Befejezésként a kőszegi fúvósok muzsikáltak.

Vasárnap délben muzsikával, ünnepélyesen avatták fel a kilátót Fotó: Ávár Alíz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!