Keddtől elvileg nyilvánosak az állami és önkormányzati cégvezetők fizetései - A köz és annak pénze (frissítve)

Budapest - Szeptember 15-től, keddtől kell nyilvánosságra hozni minden olyan vezető tisztségviselő pénzbeli juttatásait, aki állami, önkormányzati többségi befolyással működő gazdasági társaságnál dolgozik. Szombathelyen a SZOVA Zrt. honlapján már 14-én este megjelentek a kérdéses adatok, kedden pedig megtaláltuk a Szombathelyi Haladás, a Savaria REHAB-TEAM, a Savaria TISZK Kft., a Sportszolgáltató Kft., az SZTV, a Távhőszolgáltató, a Vasivíz Zrt. és a Weöres Sándor Színház vezető tisztségviselőinek javadalmazását is.

MTI

Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek hétfőn úgy fogalmazott: "tiszta vizet kell önteni a pohárba". 
    
Mint mondta, a szélesebb nyilvánosságnak meg kell ismernie, hogy az állami és önkormányzati, tehát a mi közös pénzünkből gazdálkodó vállalatok vezetői mennyi pénzt keresnek és milyen végkielégítést kapnak, ha távoznak.
    
"A köz érdeke kívánja ezt meg. A kormány bízik abban, hogy a közélet tisztaságáért folytatott munkában partnerekre talál" - hangsúlyozta a kormányszóvivő.
    
Az augusztus végén elfogadott, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről szóló kormányrendelet szerint szeptember 15-étől bárki számára hozzáférhető módon, az interneten kell közzétenni az érintettek pénzbeli juttatásait.
    
Ez vonatkozik azokra a vezető tisztségviselőkre, felügyelő-bizottsági tagokra, vezető állású munkavállalókra, a tartósan egyes munkavállalók tevékenységét irányító munkavállalókra, akik olyan állami, önkormányzati gazdasági társaságnál, költségvetési szervnél, közalapítványnál dolgoznak, amelynél külön-külön vagy együttesen számítva is többségi folyással bír az állam.
    
A szabályok szerint nyilvánosságra kell hozni a vezető nevét, tisztségét, munkakörét, illetve a munkaviszonyban álló személy esetében a munkaviszonya alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli juttatásokat. Ezen belül külön fel kell tüntetni a személyi alapbért, az egyéb időbért, a teljesítménybért, az időbért megalapozó időtartamot, illetve a teljesítménybért megalapozó követelményeket.  
    
A nyilvánosság megismerheti a végkielégítés mértékét és a felmondási idő tartamát is. A vezető tisztségviselőknél, felügyelő-bizottsági tagoknál felkerül az internetre a megbízási díj, a megbízási díjon felüli egyéb járandóság, a jogviszony megszűnése esetén járó pénzbeli juttatások összege is.
    
A közzétett adatok a közzétételt követő két évig nem távolíthatók el. Ha az érintett cégek elmulasztják a közzétételt, illetve ha az nem teljes vagy nem időszerű, akkor a törvényességi felügyelet gyakorlására jogosult szerv eljárása kezdeményezhető.
    
Az MSZP elnöke, Lendvai Ildikó legutóbb azt mondta: szeptember 15-től arra kérik a párt szervezeteit, "legyenek őrei" a helyi nyilvánosságnak, vagyis legyenek kezdeményezői a helyi "rendcsinálásnak", tekintet nélkül arra, hogy annak akadályát melyik párthoz tartozó politikus képezi.

Vas megyében a Szova Zrt. weboldalán találtunk tegnap éjjel az előírásoknak leginkább megfelelő közlést - mind az igazgató, mind pedig felügyelőbizottági és igazgatótanácsi tagok juttatásai elérhetőek voltak. 

Kedden aztán megtaláltuk a Szombathelyi Haladás, a Savaria REHAB-TEAM, a Savaria TISZK Kft., a Sportszolgáltató Kft., az SZTV, a Távhőszolgáltató, a Vasivíz Zrt. és a Weöres Sándor Színház vezető tisztségviselőinek javadalmazását is. 

Ide kattintva letöltheti a dokumentumokat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!