Kétnapos látogatásra Izraelbe érkezett Hende Csaba

Kétnapos látogatásra Izraelbe érkezett hétfőn Hende Csaba honvédelmi miniszter; a tel-avivi ISDEF védelmi ipari kiállítást tekinti meg. A politikust délelőtt udvariassági látogatáson fogadta Ehud Barak izraeli védelmi miniszter.

MTI

A közlemény szerint a két miniszter eszmecserét folytatott a közel-keleti térség biztonságpolitikai helyzetéről, az izraeli-palesztin béketárgyalásokról, a magyar-izraeli kétoldalú katonai kapcsolatokról.

Hende Csaba tájékoztatta a vendéglátót a Magyar Honvédség előtt álló legfontosabb feladatokról és arról, hogy 2011. januártól Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét.

Ehud Barak elismeréssel szólt a magyar törekvésekről, és hivatalos látogatásra hívta meg Hende Csabát. A honvédelmi miniszter a meghívást köszönettel elfogadta, egyben jelezte, hogy a magyar soros EU-elnökség után nyílik majd rá lehetőség.

Hende Csaba rövid informális megbeszélést folytatott az ugyancsak a kiállításra meghívott Ljubomir Galko szlovák védelmi miniszterrel is, és tájékoztatta a magyar EU-elnökség periódusának főbb feladatairól. A két miniszter beszélt a két haderő együttműködésének aktuális kérdéseiről is. Hende Csaba nagyra értékelte az UNFICYP-ben - az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójában - folyó szlovák-magyar katonai együttműködést, amelyről előző nap személyesen szerzett tapasztalatokat a szigetországban.

A ciprusi munkalátogatás után Izraelbe érkező Hende Csabát a két országot érintő látogatására elkísérte Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai helyettes államtitkára, Benkő Tibor altábornagy, a honvéd vezérkar főnöke, valamint Kovács József vezérőrnagy, a Magyar Honvédség összhaderőnemi parancsnokságának parancsnoka - áll a közleményben.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!