Ki lesz Az év vasi embere? - Bemutatjuk a jelölteket (1.)

Vas Megye Közgyűlése és a Vas Megyéért Egyesület az idén tizenharmadik alkalommal hirdette meg Az év vasi embere 2010 választást, amelyre levélben várnak további ajánlásokat.

Erős D. Zoltán

Vas Megye Közgyűlése és a Vas Megyéért Egyesület immár tizenharmadik alkalommal hirdette meg Az év vasi embere választást. Dr. Horváth Boldizsár az egyesület kuratóriumának elnöke elmondta, a céljuk, hogy ily módon is elismerjék és a társadalomi érdeklődés homlokterébe állítsák azt, aki 2010. év folyamán a gazdaság, a sport, a kultúra, a tudomány vagy a művészetek terén a legtöbbet tettek megyéért. A minél igazságosabb döntés érdekében az előző évek gyakorlatához hasonlóan két lépcsős rendszert alakítottak ki.

A választás első fázisában tíz tagú kuratórium a korábban megjelölt szempont alapján kiválasztott tíz személyt, akiknek rövid életútját most mutatjuk be. Dr. Horváth Boldizsár arra kéri a megye lakosait, a társadalmi szervezeteit, intézményeit, testületeit, hogy levélben tegyenek további ajánlásokat. Az év vasi emberére. Írják meg nevét, lakóhelyét elérhetőségét. összegezzék teljesítményét.

Az ajánlásokat 2011. január 4-ig lehet eljuttatni a Vas Megyei Önkormányzat Művelődési Titkárságára (Szombathely Berzsenyi tér 1.). A kuratórium az ajánlásokat figyelembe véve titkos szavazással dönt Az év vasi emberéről. A választás eredményét január 8-i Megyebálon hirdetik ki.

A kuratórium az ajánlások alapján,  titkos szavazással hozza majd  meg a döntését Az év vasi embere jelöltjei.

Gregersen-Labossa György

A lelkész 1996 óta tevékenykedik a Szombathelyi Evangélikus Egyházközségben. Vezetésével a gyülekezet számos új feladatot vállalt. A lelkészség udvarában évekkel ezelőtt öregek otthonát építtetett (Túróczy Zoltán Szeretetotthon), a megyétől átvette a Középhegyi úton lévő volt egészségügyi gyermekotthont (Johanneum Evangélikus Diakónia Központ). Ez jelenleg további feladattal, kibővített szociális és fogyatékos gondozás, kiegészülve működik. Kezdeményezésére az egyház 2007 óta működteti a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolát is.

A lelkész a hivatásos segítőszolgálat és az önkéntes diakónia-munka összhangjában látja a fejlődés útját. Nagy gondot fordít arra, hogy az intézményekben nem csak a gyógyításról, de a betegek lelki és érzelmi igényéről is gondoskodnak. A Kapu-program keretében közel 100 önkéntes szerzett képesítést. Fontos feladatának tartja a felekezetek közötti ökumenének gyakorlását. Élénk diakóniai tevékenységet szervez, két intézményük és önkéntesek sora segíti a gyülekezet munkáját, mely révén közel 180 lakó ellátását végzik naponta. Beindították a házigondozást, és gyülekezetük idős tagjainak nappali klubot szerveztek. Gregersen-Labossa György jelentős szerepet vállal a város szociális élete alakításából. 
 
 Hatos Gábor

1994 óta a Haladás VSE sportolója, szabadfogású birkózó. 1997-ben korosztályos magyar bajnok, ifjúsági majd felnőtt kategóriában kezdetben 69-, majd később 74 kg-os súlycsoportban huszonnyolc alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára. A felnőttek mezőnyében hétszer volt országos bajnok.

Tíz éve tagja a szabadfogású magyar birkózó válogatottnak. 2003-ban Junior Világbajnokságon bronzérmes, 2003-tól olimpiai válogatott, a 2006-os Moszkvai Európa Bajnokságon bronzérmes. Az idei esztendőben megvédte az országos bajnoki címét és Moszkvában világbajnoki bronzéremmel gazdagította elismerésre méltó éremgyűjteményét. Ez évben elnyerte az Év Magyar Birkózója címet. 
 
Kneffel Pál dr.


Az ismert szülészorvos 1970 óta dolgozik első és egyetlen munkahelyén a Markusovszky Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán. 1994-től nyugállományba vonulásáig 2010. november 1-ig az osztály vezető főorvosa. Munkáját nagy szakértelemmel és empátiával gyakorolta. Sok száz  de lehet, hogy több ezer  anya szülésénél segédkezett.

Azoknak nőbetegek száma is legalább ennyire jelentős, akik a 40 éves pályafutása során jó-, vagy rosszindulatú daganatos megbetegedését sikeres műtéttel gyógyította. Munkáját társadalmi elismerés is övezte, 2004-ben Reismann Adolf Díj, 2007-ban Prima díj, és 2010-ben a Batthyányi-Strattmann díj tulajdonosa lett. A nagy tapasztalatú orvos nyugdíjba vonulását követően sem hagyja el hivatását, a jövőben részfoglalkozásban vesz részt a megyei kórház gyógyító munkájában. 
 
Mérei Tamás

Zenész családban született, öt éves kora óta csellózik, iskoláit Szombathelyen, Budapesten, majd az Egyesült Államokban a Yale egyetemhez tartozó Julilliard School-ban végezte. 1997-ben első résztvevőként a Los Angeles-i Piatigorsky Csellófesztivál fődíját kapta. Szólistaként fellépett a világ jelentősebb hangversenytermeiben, de más alkalmakkor számos vezető világpolitikus is hallgathatta művészetét.

1999-ben - a világon elsőként - lemezre vette Paganini 24 hegedű capriccióját, saját átiratban. 2000-2006-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, közben a Klagenfurti Színház Zenekarának szóló csellistája. 2009-től a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, 2010-ben a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke, élénk közéleti tevékenységet folytat.
 
Nádor István

1977-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karán vízépítő mérnök oklevelet szerzett. Első és egyetlen munkahelye a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. 1996-tól annak igazgatója. Jelentős tevékenysége volt és maradt az árvízvédelmi munkák irányítása. Három országgal határvízi együttműködésben és számos EU által finanszírozott projekt megvalósításában vesz részt.

Előrelátó vízminőségi kárelhárítási munkák eredményeként, a vörösiszap katasztrófa Vas megyében csaknem kizárólag a Marcal folyó medrében okozott károkat. Fontos fejlesztésként negyvenöt év várakozás után 2010-ben elkészült a lukácsházi árvíztározó, melynek megvalósítása a körültekintő menedzselésének köszönhetően 300 millió forint megtakarítással valósult meg, ami meggyőzően mutatja a jó gazda szerepének szép példáját.
 
Novinszky Péter

A NyME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium idén érettségizett diákja, aki a nemzetközi biológia diákolimpián ezüstérmet szerzett. A tudományok iránt érdeklődő fiatal jelenleg a Pécsi Tudományegyetem orvostanhallgatója. OKTV-n és egyéb versenyeken elért teljesítménye alapján a magyar csapat tagjaként ez év júliusában Dél-Koreába utazhatott, ahol a Changwoni Nemzeti Egyetemen a 21. Nemzetközi Biológiai Diákolimpiát rendezték.

A világ legrangosabb biológiai versenyén először vett részt magyar csapat. A magyarok remek szereplését két ezüst és két bronzérem bizonyítja. A mintegy 60 ország résztvevői közül a pontversenyben Magyarország a 14. lett, a viadal kéttucatnyi európai nemzete közül a harmadik legjobb teljesítményt nyújtotta a négyszemélyes csapat. A sikeres, egyéniben második helyezett diák felkészítésében Baranyai József a Bolyai iskola biológia tanára és a NymE Állattani és Növénytani Tanszékének munkatársai is segítettek.
 
Sülyi Péter

Az Őri Alapítvány elnöke, az Őrvidéki Civil Szövetség megalapítója és elnöke. Sok éve szervezi az Őrvidék kulturális folyamatait, megalapította és működteti a Triangulum Rádiót, ami a kistáj közösségi orgánuma. Kitalálója és szerkesztője egy kistérségi lapnak, elindítója és évek óta szervezője a Virágzás Napjai (ma már) összművészeti Fesztiválnak.

Egy másik fesztivált is működtet a virtuális országrész Hétrétország kincseit gyűjtve és kínálva az ide érkezőknek. Benne a legnagyobb találmány, a nyitott porták sorozat, ami már országszerte divattá lett . A Hétrétország  a szerek és pajták fesztiválja  idén 9. alkalommal fogadta vendégeiket Őriszentpéteren. Gondos gazdája az őrségi teleháznak, a Pajtaszínháznak, lelkes kezdeményezője a különféle közösségi rendezvényeknek.
 
Szekér Tamás

Korábban a Martineum gazdasági vezetője volt, jelenleg a Herényiek Háza vezetőjeként a helyi egyesület elnöke. Családi hagyományok késztették a közösségi feladatok vállalására, és az ősök akarata szerint jelenleg is működik a Herényi Kulturális és Sport Egyesület. A helyi közösség összetartásán túl, feladatokat vállal nagy országos mozgalmakban abból a célból, hogy a herényiek gondolkozásmódjával, az általuk kipróbált megoldásokkal minél több hasonló kistelepülésnek mutassanak példát.

A Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesületének Nyugat-magyarországi regionális felelőse, a nemrég alakult Nemzeti Kultúráért Egyesületnek egyik szekcióvezetője. Példamutató életvitelével, hitelességével és önzetlenségével fáradságot nem ismerve elérte, hogy a múlt értékeire építve egyre inkább megvalósul a városrész önálló karaktere az ott élők boldogulására.
 
Tímár Péter dr.

A Pécsi Orvostudományi Egyetemet végzett orvos hazajött. 2001 óta Nemesbőd és Vát körzet háziorvosa. Egyetemi évei alatt jazz klubot illetve fesztivált szervezett. Hazaköltözve ezt újraindította és 11 éve elnöke az Improvizatív Zeneművészeti Egyesületnek. A Lamantin Klubban több mint 160 koncert és 16 jazz fesztivál került megrendezésre. A fesztivál ideje alatt immár 8. alkalommal rendeztek egy hetes országos Lamantin Improvizációs Tábort, melynek tanári kara a magyar jazz élet vezető személyiségeiből áll. A tábor az ország legjelentősebb ilyen jellegű rendezvénye.

Részese volt a Szombathelyi Vízilabda Klub alapításának, jelenleg az öregfiúk csapatának koordinátora. Alapító tagja és elnöke a 2002-től működő Honderű Asztaltársaság Egyesületnek, amely konzervatív, polgári, hazafias és lokálpatrióta értékek szellemében végez közéleti tevékenységet.
 
Vinczeffy Adrienn


Kisgyermekként iskolájukban Kodály Zoltán nyomán végeztek nincs botfülű gyerek címmel kísérletet. A Zeneakadémián alkalma volt a legnagyobb magyar zeneművészektől tanulni. A Berzsenyi Főiskolára Békefi Antal tanszékvezető támogatásával került karvezető tanárnak. Kezdetben több tárgyat is tanított, ma azonban csak a vezényléshez kötődő tárgyakat oktat. 1992-től karvezetés kurzusokat tart hazánkban és külföldön. 1991-től 19 éven keresztül tanszékvezetőként dolgozott, és 1996-2000-ig a Művészeti Intézet igazgatója volt.

Beindította az egyházzene-képzést, amely úttörő jellegű stúdium volt. Műhelyük másik kiemelkedő kutatási témája az Esterházy kultúrkörhöz kapcsolódik. A Tudományos és Művészeti Műhely rendszeresen publikálja eredményeit. Több nemzetközi fesztivál mellett 9 nemzetközi versenyen vettek részt, ahonnan 10 első és második helyezést, illetve különdíjat hoztak el.

 



 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!