Kihalófélben lévő hagyományok és népszokások

Akadnak szerencsés települések, ahol egy-egy civil szervezet, vagy lelkes lokálpatrióta felvállalta a szellemi örökség továbbadását, ám a legtöbb településen a múlt homályába vesznek az egykor elmaradhatatlan szokások. 

Napjainkban leginkább csak az iskolai bemutatókon, színpadon elevenedik meg az egykor házról-házra járó, jókívánságokat skandáló lucázók, idősödő pásztorok alakja. Az ősi tradíciókban oly gazdag Őrség falvaiban sem gyakori vendégek a lucázók, betlehemezők.

- Kihalófélben vannak a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő hagyományok a mi kis őrségi településünkön - mondja   a nagyrákosi Németh Istvánné Baksa Esztertől, aki tavaly a Magyar Kultúra Lovagja elismerésben részesült, mint a település és az Őrség hagyományőrzője.  

- A betlehemezés nálunk sohasem volt divat, a lucázás pedig errefél nem feltétlenül a december 13-ai Luca-naphoz kapcsolódik. Sok háznál inkább a disznóvágással egyidőben lucáztak Nagyrákoson. Sajnos napjainkban egyre kevesebb család őrzi a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő  tradíciókat, ellenben jócskán akadnak az esztendőnek olyan jeles napjai, amelyek szokásait, tradícióit ma is minden évben felelevenítjük - tette hozzá.

A Hegyhát településeinek nagy részén  ezzel szemben elképzelhetetlen a december a hagyományok felelevenítése nélkül.  - Ma már minden bizonnyal hatalmas perpatvar, de minimum sértődés lenne abból, ha december 13-án egy pohár vízzel szemközt önteném az otthonom felé közeledő szomszédasszonyt, pedig pár évtizeddel ezelőtt  egy ilyen Luca napi jelenet után még  távozott volna sűrű bocsánatkérések közepette, miután rádöbbent hibájára - kezdi a vidám múltidézést Horváth Barnabásné, vagy ahogy a településen ismerik Marika néni, a csehimindszenti hagyományőrzés szíve-lelke. 

Luca napkor ugyanis egy asszonyféle sem léphetett be idegen házba, mert úgy tartották: az asszony szerencsétlenséget hoz  emlékszik vissza a nyugdíjas pedagógus. Ezen a napon az asszonyoknak különben sem szabadott dogozniuk: a férfi végezte ilyenkor a ház körüli teendőket.

Jóízű felkészülés, pihenő lehetett ez a nap az asszonymunkákkal tűzdelt karácsonyi időszak előtt. Ma már ugyan nem kímélik az asszonyokat Lucakor még Csehimindszenten sem, ám a december 13-ai lucázás nagyon is élő hagyománya a hegyháti településnek, már ha a megfázás és a láz nem akadályozza a lucázó gyerkeket, mint idén.  

Pünkösdölés, locsolás, lucázás, betlehemezés  e négy népszokás hagyományainak felelevenítése nélkül nem telhet el esztendő a faluban. Ezek közül talán egy picit mostohagyerek a lucázás szokása, mivel e nap jókívánságaival hajnalban kell végigjárni a házakat, s gyakori, hogy hétköznapra esik, s ilyenkor az iskolai és munkahelyi elfoglaltságok miatt nem jut idő a népszokás felelevenítésére.

Ilyenkor  háromfős fiúcsapatok verbuválódtak, hajnalban hónuk alá veszik a szalmát, nyakukba Csehimindszentet, s aki kér belőle, némi aszalt gyümölcsért, édességért rengeteg jókívánsággal gazdagodhat.

- Felénk nem jellemző az, hogy ne engednék be a lucázó, betlehemező csoportokat. Sőt, még az is gyakori, hogy a szomszéd településről is érkeznek a népszokásokat felelevenítő fiatalok, hogy meglátogassák tanáraikat, ismerőseiket - mondja, majd figyelmezet: a lucázó szalmát nem szabad eldobni, ugyanis jó szolgálatot, s bőséges szaporulatot hoz az majd jövőre a tyúkólban.

Teljesen eltűnt azonban a Luca-szék készítésének hagyománya. A hajdan kilenc fából szentestéig készülő ülőalkalmatosság valójában arra szolgált, hogy tulajdonosa az éjféli misén arra ráállva leleplezze a boszorkányokat. - Ugyancsak kiveszett az a tradíció, miszert Luca napján búzát vetettek egy cserépe, s a kikelt növény mennyiségéből vontak le következtetéseket a jövő esztendő termésátlagára - meséli Horváth Barnabásné. 

A  következő napok rendszerint disznóvágással teltek, rokonok, barátok, szomszédok dolgozták fel közösen a húst, valódi közösségi élménnyé varázsolva a nehéz munka perceit. Eközben az otthoni ünnepi készülődés: diótörés, mákdarálás, alma-aszalás sem maradt el. A gyerekek azonban legjobban még ma is a Szentestét várják.

Ma sincs Csehimindszenten olyan gyerek, aki ne ismerne valamilyen betlehemezést, s olyan sem, aki ne engedné otthonába a betlehemező gyerekeket ezen a napon. A gyerekekből és fiatalokból álló csoportok 24-én délután már két órakor elindulnak, s addig járnak házról házra, míg mindenhova be nem kopogtattak.

Csehimindszenten csak fiúk betlehemeznek, de akadnak olyan települések, ahol lány is kíséri a pásztorokat  angyalkát megszeményesítve. Magukkal visznek egy kisbetlehemet is, amit gyakran mézeskaláccsal is kiegészítünk  sorolja az ünnep kellékeit.

- A betlehemezők mellett évről évre daloló gyermekcsoportok is bekopgtatnak az otthonokba, ők nem a hagyományos pásztorjátékkal, hanem ünnepi dalokkal és versekkel ajándékozzák meg a település lakóit  - hangsúlyozza Marika néni, majd hozzáteszi: s ha már a ma is  élő népszokásoknál járunk, én még ma is minden karácsonykor sütök kukoricacipót, teszek a karácsonyi asztal terítője alá minden gabonaféléből néhány szemet, hogy bő termés legyen, valamint  ha a hiedelem szerint az éjféli mise alatt a Kisjézus és édesanyja az otthonomba látogat, friss cipó is várja őket.