Kilenc év után ismét - Salgó-Gemer Rally 2009 - újabb vasi pilótával! (képgalériával)

Ózd – Új vasi versenyző indul a 2009-es magyar ralibajnokságban. Péntek délután látványos bemutatókat tartottak az ózdi stadion salakpályáján a versenyzők. Lefotóztuk!

zaol.hu

A 2009-es magyar ralibajnokság harmadik állomása a Salgó-Gemer Rally, amely külön érdekessége, hogy kilenc év elteltével rendeznek újra ralit Nógrád megyében. Az indulók közt két szombathelyi páros is indul, Magyar Miklós és navigátora, Budai Annamária az N2-es kategóriában indul egy 1,6-os Suzuki Swifttel, mint ahogy Budai Csaba is navigátorával, Bakos Dáviddal.


A Budai Csaba – Bakos Dávid páros az ózdi salakpályánFotó: Garai Antal 'Atom'

ifj. Budai Csaba most indul először a ralin, így kitűzött célja a cél, azaz beérkezni a célba, hogy hányadikként, az majd csak az elkövetkező két napban fog kiderülni.

Egyelőre még barátkozunk az autóval és magával az egész ralival, jelenleg úgy tűnik, hogy „ez egy gyönyörű barátság kezdete” lesz – mondta el Csaba, aki a Tenkes Rally Team tagjaként vág neki a bajnokságnak. Ugyanebben a csapatban versenyez Keller Péter is, aki már háromszoros magyar bajnok volt kategóriájában.

A pénteki napon Ózdon, a városi stadion salakpályáján mutatkoztak be a versenyzők a nagyközönségnek, a rendezvényt nem csak a raliautók „csapatása”, hanem quados és salakmotoros bemutatók is színezték és pár versszak erejéig felbukkant a Fankadeli is.

Pályára várva

Szombaton Szlovákiában indul a mezőny, kétszer száguldanak végig majd három pályaszakaszon. A Salgó-Gemer Rally össztávja 589,8 km, ebből gyorsasági szakasz 146,2 km. A Prológ időeredményei itt.


A pénteki prológon készített képgalériáinkat megtekintheti ide kattintva!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!