Kispórolták az anyagot az Arena Savariából

Szombathely - Három személyt vádolnak amiatt, hogy hanyag munkájuk következményeként tavaly március 18-án leszakadt az Arena Savaria álmennyezetének egy része.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Ahogy Hollósi Gábor, Szombathely rendőrkapitánya fogalmazott: óriási szerencse, hogy nem két nappal korábban zuhant a földre az Arena Savaria álmennyezete, ugyanis akkor rendezték a teltházas Falco-Körmend kosárlabdaderbit.  

A sajtótájékoztatón elhangzott, hosszadalmas munka után sikerült lezárni a nyomozást,  hiszen a sok szakértői munka időigényesnek bizonyul. Végül három személy ellen, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indítottak eljárást. 

A győri kft műszaki ellenőre, a fővállalkozó műszaki ellenőre, és az alvállalkozó, aki magát a szerelést végezte a három vádlott. 

Kiderült: utóbbi, a szabványban előírt tiplik helyett műanyag tipliket használt, ezek pedig egyre kevésbé bírták a terhelést, végül összeroppantak. A két műszaki ellenőre pedig nem ellenőrizte, hogy az eredeti technológiának megfelelő anyag került-e az álmennyezetet tartó vasgerendákba.  

Két és fél milliós kár keletkezett az Arena Savariában.  A vádlottak egy év szabadságvesztéssel, vagy egy év közérdekű munkával, avagy pénzbírsággal bűnhődhetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!