Komfort: LCD-televízió, internet és elektromos ágy a kórházi szobákban

Szombathely - A Markusovszky kórház három tömbjében vannak fizetős, úgynevezett VIP-szobák. A komfort mellé azonban nem jár plusz egészségügyi szolgáltatás.

Bajdó Bettina

Dr. Káldy Zoltán, a Markusovszky kórház stratégiai és minőségirányítási igazgatója elmondta, hogy három tömbben alakítottak ki úgynevezett VIP-szobákat. A szülészeten eddig is voltak ilyen szobák, s hamarosan a belgyógyászati, illetve a sebészeti tömbben is várják a betegeket. A különszobákért fizetni kell, s  a magán egészségbiztosítási pénztári tagság terhére is igénybe lehet venni. 

Az emeltszintű hotelellátást nyújtó  szobák kialakításánál fontos szempont volt, hogy a beteg közel legyen az őt ellátó osztályhoz  folytatta az igazgató.  A  szobák igénybevételével emeltszintű komfortot kaphatnak a betegek, s nem plusz egészségügyi, orvosi, ápolói ellátást. 


A szobákhoz külön fürdő és konyhablokk is tartozik, továbbá elektromos ágyakkal, hűtővel, LCD-televízióval és internettel szereltük fel a helyiségeket. A betegek választhatnak egy- és kétágyas szobák között. Eredetileg nem akartunk kétágyast szobát kialakítani, de meggondoltuk magunkat. Ugyanis van olyan ápolt, aki nem szeret egyedül lenni, s előfordul, hogy a hozzátartozó is a beteg mellett töltené az éjszakát. A szobákba csak orvosi hozzájárulással lehet bekerülni, s csak olyanok fekhetnek itt, akiknek nem kell külön  felügyelet. 



A szobákat komfortosan rendezték be, televízió, s internet is van  Fotó: Horváth Csaba

Káldy Zoltán hozzátette: tapasztalatuk szerint van kereslet a fizetős szobákra, mivel egyre többen áldoznak  arra, hogy szebb környezetben gyógyulhassanak. 


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!