Körmend: felújítják a Rába-hidat

Belterületi utak fejlesztése ezt a címet viseli az a pályázat, amelynek részeként teljesen megújulhat a sok viszontagságot, a többi közt háborús sérüléseket is kibírt Rába híd.

Kozma Gábor

A Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program Belterületi utak fejlesztése című  pályázatán sikeresen szerepelt Körmend. Ennek nyomán a dr. Batthyány-Strattmann László és a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcák közlekedésbiztonsági fejlesztése, körforgalmi csomópont kiépítése valósul meg.  A támogatási szerződést  január 10-én írta alá Breznovits István ügyvezető igazgató és Bebes István polgármester.  

- A beruházás tartalmilag illeszkedik a Szabadság tér fejlesztéséhez, s jelentősen megnöveli a gyalogszerrel, kerékpárral és gépkocsival történő közlekedés biztonságát. Ennek egyik záloga, hogy kerékpáros vonalon összekötésre kerül a már kiépült Rákóczi-Hunyadi utcai átvezetés a Rábán aluli kerékpárút szakaszával - mondta el a polgármester. Hozzá téve:  nagy szerencse, hogy a pályázat keretében sikerült egy másik legyet is eltalálni.

- Tudva levő, hogy városunk ipari jelképének számító Rába hidat a legutóbbi nagy árvíz megtépázta. Forgalomkorlátozásra is szükség volt. A felújítás rengeteg pénzbe kerül, erre nincsenek eszközeink. Ám sikerült egy olyan konstrukciót találnunk, amely megoldja a problémát, méghozzá hosszabb távon - fogalmazott Bebes István.

S hogy mi ez a konstrukció? A 276 milliós projekt  befogadta az önkormányzat és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) között létrejött megállapodást. Ennek alapján folyamatban van egy útszakasz önkormányzati tulajdonba történő átvétele. Cserébe a  tárgyalások során a KKK vállalta, hogy az  Útpénztár költségvetésének  terhére felújítja a szerkezetet. 

A Magyar Közút hídügyi szakembere pedig úgy nyilatkozott, hogy a híd felújítására már rendelkezésre állnak a tervek. Már csak azért is, mert a jelenlegi kezelőnek is szándéka volt a rekonstrukció. A vagyonkezelő  100 milliót ad a munkákra, szakértői vélemények szerint ez elég is lesz. A hídfelújítás beruházásának közbeszerzési eljárása  elindult, rövidesen elkezdődnek a konkrét egyeztetések is. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!