Korszerűbb lesz a rumi óvoda és iskola

Megkezdődött a Rumi Rajki ÁMK óvoda- és iskolaépületének akadálymentes felújítása, bővítése és modernizációja. Az ünnepélyes projektnyitót pénteken délután tartották.

Tersztyánszky Krisztina

A Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulása 150 millió forintos támogatást nyert a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében a  rumi oktatási intézmények modernizációjára. Az iskolafelújítási pályázat nagy  hangsúlyt helyezett az integrációs törekvésekre, a hatékony és színvonalas oktatás megvalósítására, a települések közötti közoktatási összefogás fejlesztésére.
Az augusztusi szerződéskötés után már meg is kezdődött a kivitelezés a rumi oktatási intézményekben. A projekt során az óvodaépületet többcélú tornaszobával, szertárral,  nevelői szobával, egyéni fejlesztő helyiséggel, orvosi szobával, raktárral bővítik. A meglévő helyiségeket is korszerűsítik új padlóburkolattal, nyílászárókkal, külső vakolással. Megnagyobbítják az öltöző és mosdó helyiségeket, a termekbe új, ergonomikus bútor kerül.


Az általános iskola két különálló épületét oly módon építik egybe, hogy a bővítésben helyet kapjanak a jelenleg hiányzó helyiségek és az iskolai élet jobban szervezhető legyen.  Az összeépítés nyomán keletkező új épületrészben négy új tanterem, egy zsibongó, szertár és vizesblok kap helyet.  A jelenlegi alsó tagozatos épületrészben technikatermet és tanári irodákat, fejlesztő szobát  alakítanak ki. Mindkét épületet valamennyi fogyatékosságra kiterjedően akadálymentesítik, és ugyanezen szempontok figyelembe vételével alakítják át az udvart is. Új kerékpártárolók, parkolók létesülnek.

A három település által fenntartott intézményekben  összesen tíz település  gyermekeinek nevelése, oktatása zajlik. Kraft László igazgató reményei szerint a következő tanévet már a megújult létesítményekben kezdhetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!