Kőszegen eltemették Kristóf Ágota Kossuth-díjas írónő hamvait

Végakaratának megfelelően hétfő délelőtt az ódon hangulatú kőszegi temetőben helyezték végső nyugalomba a világszerte ismert írónő, Kristóf Ágota hamvait. Megkondultak 11 órakor Kőszeg harangjai, de ezúttal nem csak a török kiűzésének emlékét jelezték.

Némethy Mária

Ekkor kezdődött az ódon hangulatú temetőben a világszerte ismert Kossuth-díjas írónő, Kristóf Ágota temetése. Július 27-én, 76 évesen Svájcban hunyt el. Műveit  több mint 40 nyelvre fordították le. 

- A kisváros nincs többé  Kristóf Ágota nélkül, végleg hazatért városába, szülőföldjére - hangsúlyozta búcsúbeszédében Huber László polgármester, aki megemlítette: 1944-ben, 9 évesen költözött családjával Kőszegre, Szombathelyen kollégistaként végezte el a gimnáziumot. Első verseit 14 évesen, diákévei alatt itt írta. Hiába volt az az időszak nagyon nehéz a család számára, Ágota mégis boldog volt Kőszegen. 

Huber László elmondta azt is, hogy a  több mint 50 éven át, 1956 óta Svájcban, Neuchatelben élt írónő 2007 nyarán  járt utoljára a szeretett kisvárosban. A Chernel Kálmán könyvtárban magyarul olvasott fel, s mint azt akkor a Vas Népében vele készült interjúban  elárulta a hotelszobában sírva fakadt, mert keresnie kellett a ritkán kimondott  magyar szavakat.  - Kőszeg örökre megőrzi emlékét - zárta búcsúbeszédét Huber László.

A kormány nevében Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár főtanácsadója, dr. Beyer-Dóczy Péter búcsúzott Kristóf Ágotától. Kányádi Sándort idézte: Derékalja a szülőföld lett. Szólt arról, hogy 2011. március 15-én kapta meg a Kossuth-díjat, s most kezdjük birtokba venni a franciául írt írónő örökségét. Híres kisregényéből, A nagy füzetből Szász János az idén kezd el nemzetközi koprodukcióban filmet forgatni, s a könyv Franciaországhoz, Kanadához hasonlóan Magyarországon is kötelező olvasmány lesz majd a középiskolákban.

Baranyayné Rhón Erzsébet  evangélikus lelkész búcsúztatta Kristóf Ágotát, akinek sírjára több szép sárga rózsás koszorú került, s akitől családtagjai, rokonai, a város vezetői, s tisztelőinek kis csoportja vett végső búcsút hétfő délelőtt. Hamvai akkor kerültek a kőszegi földbe, amikor fájdalmasan felcsendült a híres magyar búcsúzó népdal, amelyet mintha Ágota énekelt volna: Elindultam szép hazámból, Híres kis Magyarországbul...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!