Kövér László szerint a hatalmon lévők padlóra küldték az országot

Hegyfalu - Egy nagy többséggel megnyert európai parlamenti választás, megfelelően magas részvétel esetén, komoly lépés lehet a Fidesz számára a 2010-es országgyűlési választási győzelem felé - erről Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke beszélt csütörtökön este a Hegyfalun tartott fórumon.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Egyáltalán nem mindegy, hogy a 22 magyar európai parlamenti képviselőből hány kerül ki a Fidesz és hány az MSZP soraiból, ugyanis az Európai Parlamentben is "húsba vágó", a mindennapi életünket is befolyásoló dolgokról döntenek - mondta.

Hozzátette: nem kétséges azonban, hogy Magyarországon ez a választás elsősorban a belpolitikáról fog szólni, s az emberek többsége erről nyilvánít majd véleményt.

Kövér László a Répce menti Polgári Fórum által szervezett rendezvényen arról is beszélt, komoly baj, hogy az emberek jelentős része ma már nem foglalkozik a politikával, elfordult a közélettől, ezért szerinte "fel kell rázni" a választókat, meg kell győzni őket arról, valóban a saját sorsukról dönthetnek.

A politikus szerint a most hatalmon lévők már azelőtt padlóra küldték az országot, mielőtt a gazdasági válság bekövetkezett volna, annak pedig, hogy nincs erőnk, anyagi lehetőségünk a többi uniós országhoz hasonló válságkezelő lépéseket tenni, az elmúlt évek szocialista-szabaddemokrata kormányzása a felelős.

Kövér László úgy látja, a Fidesznek, választási győzelme után, négy évig valószínűleg a "romeltakarítással" kell majd foglalkoznia, de az ország így is csak nehezen fog eljutni arra a szintre, ahol a polgári kormány idején tartott. 

Kérdésekre válaszolva a politikus kijelentette: lesz számonkérés és elszámoltatás, amennyiben ismét hatalomra kerülnek, de ez csak a jogállamiság keretein belül képzelhető el.

Forrás: MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!