Kultusz: Márton városából ismét szőlőtőkét kértek a franciák

Két Szent Márton-esemény történt pénteken Szombathelyen: a város útnak indított három szőlőtőkét Toursba, a Fő térről pedig egy Szent Márton séta startolt. Mindkettőt Orbán Róbert szervezte.

Merklin Tímea

Toursban, ahol Szent Márton püspök volt, azt tartják, hogy Márton hozta az első szőlőtőkéket Pannóniából. A kultusz ezen elemének felelevenítésére Antoine Selosse, a Szent Márton Európai Kulturális Központ igazgatója írt Orbán Róbertnek, hogy jó lenne megint egy szőlőtőke. A helytörténész a város polgármesteréhez fordult.

Dr. Puskás Tivadar  tiszteletben tartva a hagyományt, nem egy, hanem három szőlőtőkét küldött ajándékba a francia városnak. Pénteken adták fel őket gyorspostán, hogy odaérjen november 9-ére, amikor is Toursban nagy ünnep lesz; a szombathelyi szőlőtőkék megérkezése médiaesemény. Még aznap el is ültetik őket Szent Márton tiszteletére az egykori püspökről elnevezett bazilika közelében.

Szombathely és Tours Szent Márton életének két fő állomása. A két települést jelképesen az is összeköti, hogy egész Európában csak ebben a két városban építettek olyan tornyot, aminek a csúcsát Szent Márton alakjával díszítették. Az egyik a tours-i bazilika, amelynek tornyán Szent Márton-szobor van. 

A másik torony itt állt Szombathely Fő terén: egy várostorony az 1800-as évek elejéig, amelynek sisakján Szent Márton képe volt  - meséli a helytörténész.  A Szent Márton Látogatóközpontban van egy toronyrekonstrukció, leírások alapján, ott látható, milyen volt ez az építmény. Ezért jelképesen a Fő térről indul a Szent Márton séta. Orbán Róbert a  Szombathelyi Sétákat 2000 óta vezeti, kezdetektől volt Szent Márton tematikájú is.

Pénteken azokra a helyekre koncentráltam, ahol Szent Márton és Szent Quirinus egyszerre van jelen. Ezért a Fő térről a Papi Szeminárium hátsó bejáratához mentünk, ahol a bejárat fölött ott van a két szent szobra, kevesen tudják, kevesen veszik észre. Ott is be lehet menni a Romkertbe. A szeminárium épületében megnéztük a két kápolnát: az egyikben Márton és Quirinus látható, a másikban egy Szent Márton életét bemutató képciklus.

Ezután a nagytemplomba vezetett a séta, ahol Szent Mártonnak és Szent Quirinusnak is van oltára, majd az Óperint utcai Szent Quirinus emlékhelyhez. 2003-tól emléktábla jelzi a helyet, ahol Quirinust a Sibaris folyóba dobták malomkővel a nyakában.

MADÁR, OROSZLÁN, SZAMÁR ÁLTAL

A legenda szerint a három szőlőtőke három állat segítségével jutott ki Márton korában Pannóniából Toursba - tudjuk meg Orbán Róberttől.  Egy a madár csőrében, egy az oroszlán szájában, egy a szamár fülében. Ezért alakult ki az a máig élő  szájhagyomány, hogy aki egy pohár bort iszik, annak énekelni támad kedve, mint a madárnak. Aki két pohár bort iszik, az bátornak érzi magát, mint az oroszlán. Aki három pohár bort iszik, lusta és buta lesz, mint a szamár...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!