Labdarúgó Bajnokok Ligája: Lyon-DVSC a második fordulóban - felépültek Rudolfék (frissítve)

Debrecen - Hétfőn reggel elindult a Debrecen labdarúgócsapata Budapestre, ahol kedden 20:45-kor játszik Bajnokok Ligája-mérkőzést a francia Olympique Lyon ellen. A hajdúságiakat nyolc éve egy másik francia csapat, a Girondans Bordeaux búcsúztatta az UEFA-kupából. A Loki visszavágóra készül.

MTI


Herczeg továbbra is visszafogott

 Akárcsak két hete a Liverpool elleni nyitányt megelőzően, úgy hétfőn a keddi Olympique Lyonnal szembeni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt is visszafogottan nyilatkozott Herczeg András, a Debrecen labdarúgócsapatának klubmenedzsere.

"Ahogyan a Liverpool ellen is, most is akkor leszek elégedett, ha a magyar szurkolók a találkozó után boldogan mennek haza a stadionból - nyilatkozta a szakember a csapat sajtótájékoztatóján. - Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy hazai pályán is bemutatkozhatunk a Bajnokok Ligájában, csodálatos érzés, hogy ennek részesei lehetünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Lyon az európai élmezőnybe tartozik."
    
Herczeg kiemelte: egy német magazin összeállítása szerint a DVSC-TEVA játékosainak összértéke jelenleg 8 millió euró körül van, míg a Lyonnál ez a szám 206 millió, így a statisztikák szerint sem a magyar bajnok a találkozó esélyese. A DVSC-TEVA-nak több sérültje is van, de ez úgy tűnik, nem zavarja Herczeg Andrást: "Sajnos vannak hiányzóink, de azért néha szeretnénk mi is dominálni majd. A jó eredményhez minden játékosomnak topformában kell futballoznia holnap."
    
A hazaiaknál Mészáros Norbert szinte biztosan nem léphet pályára, azonban Rudolf Gergelyre, Bodnár Lászlóra és Szakály Péterre valószínűleg már számíthat Herczeg András a 20:45 órakor kezdődő találkozón a Puskás Ferenc Stadionban.

Debrecen várható kezdőcsapata az MTI szerint: Vukasin Poleksic - Bodnár László, Szűcs István, Komlósi Ádám, Leandro - Luís Ramos - Czvitkovics Péter, Varga József, Kiss Zoltán, Szakály Péter - Adamo Coulibaly

Győzni jött, de tart a Debrecentől a Lyon

A Debrecen labdarúgócsapata már Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában kiharcolta az ellenfelek tiszteletét, így a keddi rivális, az Olympique Lyon is tart egy kissé a magyar bajnoktól.

"Alaposan felkészültünk a Debrecen játékából - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Claude Puel, klubmenedzser. - Rendkívül szervezett, taktikus együttes a vendéglátónk, igazi csapat, melyben mindenki egymásért küzd. A magyar bajnok veszélyes, kőkeményen védekezik, nem hiszem, hogy túl sok helyzetünk lenne majd."
    
A szakember szerint a DVSC-TEVA-nak komoly előnyt jelent, hogy teltház előtt léphet pályára: "A Debrecen ugyan nincs hozzászokva az ilyen jellegű mérkőzésekhez, de ez a stadion, és a fergeteges hangulat biztosan nagy lökést ad a csapatnak."
    
Hogu Lloris, a Lyon kapusa is nehéz találkozóra számít: "Szeretnénk ma este megfelelően felkészülni, hiszen jó csapat a Debrecen, ezt be is bizonyította Liverpoolban, mindenképpen tartanunk kell tőlünk. Győzni szeretnénk, de biztos vagyok abban, hogy csak akkor nyerhetünk, ha teljes erőbedobással játszunk, s ugyan nem nagyon ismerjük a hazai játékosokat, kemény meccsre számítok."

A Lyon várható kezdőcsapata: Hugo Lloris - Anthony, Réveillere, Cris, Jérémy Toulalan, Aly Cissokho - Jean Makoun - Francois Clerc, Miralem Pjanic, Kim Källström - Sidney Govou, Bafétimbi Gomis


Sérült a Lyon két csatára

Az Olympique Lyon várhatóan két kiváló futballistája, Michel Bastos és Lisandro López nélkül áll fel a Debrecen elleni keddi Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban. A magyar klub honlapja úgy értesült, hogy a hétvégi bajnoki találkozót egyformán kihagyó argentin López és brazil Bastos sérülése nem javul, így egyikük sem játszhat a DVSC-TEVA ellen. A lyoniak két nyári igazolása mellett könnyen elképzelhető, hogy a belső védő Mathieu Bodmer sem futhat ki a pályára. A hátvédet a Toulouse elleni Ligue 1-meccs félidejében kellett lecserélni sérülés miatt.

Minden jegy elkelt a Debrecen-Lyon meccsre

Elfogyott az a hatszáz jegy is a Debrecen-Lyon labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésre, amit a klub pénteken kezdett el árusítani, így telt ház, 42 ezer szurkoló előtt játszhatnak a csapatok - ismertette a debreceniek hivatalos honlapja hétfőn. Mint az MTI korábban megtudta: a DVSC-TEVA csapatához érkezett információk szerint mindössze kétszáz francia drukker buzdítja majd a helyszínen kedvenceit, így az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) engedélyt adott a klubnak, hogy a vendégszektor melletti biztonsági zóna egy részét megnyissa a hazai szurkolók számára.  Az így értékesíthető hatszáz jegy két nap alatt gazdára talált, a bérletek és a többi helyre szóló belépő pedig már hetekkel korábban.

Källström, a lyoni fazonszabász

A Debrecen labdarúgóira kedden is nehéz feladat vár a Bajnokok Ligájában: a magyar játékosoknak lesz egy ismerős arc is a vendégek keretében, mégpedig Kim Ka:llström, a svéd válogatott irányítója.

A 27 éves középpályásról mindent elmond, hogy Erwin Koeman, a magyarok szövetségi kapitánya szeptember elején a svédek elleni hazai világbajnoki selejtező előtt őt jelölte meg mint az északiak legjobb játékosa. A holland szakember ezzel általános megdöbbenést keltett a vendégújságírók körében, akik egyértelműen Zlatan Ibrahimovicra gondoltak.
    
A "Kongo-Kim" becenévre hallgató futballista 2002-ben a Djurgarden csapatában lett ismert rendkívül kreatív játékával és pontos átadásaival. Nem csoda, hogy egy évvel később a francia Stade Rennes leigazolta, melynek színeiben három évet töltött el. A Lyon 2006-ban szerződtette, amellyel egymás után kétszer is bajnoki címet ünnepelhetett, igaz, az első évben még többnyire csak csereként lépett pályára. Jelenleg azonban már kulcsszerep hárul rá, mivel elsősorban neki kell "fazont szabnia" az együttes játékának.
    
A válogatottban 2001-ben a Finnország elleni találkozón debütált, ott volt a 2004-es Európa-bajnokságon, két évvel később a világbajnokságon, valamint a tavalyi kontinensviadalon is. Összesen 62-szer kapott lehetőséget a nemzeti csapatban, 13-szor volt eredményes.


Így készül a DVSC

A DVSC-TEVA honlapján olvasható, hogy a gárda az ötcsillagos Ramada Hotelben lakik majd. A játékosok és az edzők a buszinduláskor nem nyilatkoztak, erre legkorábban a fővárosi szállás elfoglalása után, kb. 12:30-kor kerül sor. Ekkor Herczeg András klubmenedzser nem lesz jelen, mivel a pro licences tanfolyamon vesz részt. A csapat - immár Herczeggel - 18:15-kor tart sajtótájékoztatót a meccs színhelyén, a Puskás Ferenc Stadionban, és 19:05-kor kezdődik a sajtónyilvános edzés.

Valószínűleg kihagyja kedden az Olympique Lyon elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést Mészáros Norbert, a Debrecen labdarúgója.

A 29 éves belső védő sérülése miatt nyolc nappal ezelőtt a Ferencváros ellen sem lépett pályára, múlt pénteken a Kaposvár ellen pedig mindössze fél órát bírt.
"Egy beadás után kicsit hosszabbat léptem a kelleténél, egyből éreztem, hogy nagy a baj" – idézte Mészáros szavait a klub hivatalos honlapja. " - Mintha kést szúrtak volna hátul a combomba. Azonnal jeleztem az orvosoknak, hogy gond van, nem is folytattam a játékot. Egész este fájt a lábam, szombaton sem múlt el. Szomorú vagyok, mert szeretnék kedden játszani a Lyon ellen, de ennek meglehetősen kicsi az esélye."
 
A DVSC-TEVA további sérültjei úgy tűnik, felépülnek a keddi összecsapásra, így valószínűleg Rudolf Gergely, Bodnár László és Szakály Péter is ott lehet a pályán a Puskás Ferenc Stadionban.
A Lyon a tervek szerint hétfőn délben érkezik Budapestre. A franciák 17:15-kor tartanak sajtókonferenciát, tréningjük 18 órakor indul, és ennek az első negyedórája sajtónyilvános.

 A debreceniek történelmük során nemzetközi mérkőzésen eddig egyetlen francia ellenféllel találkoztak, nyolc éve a Bordeaux ellen búcsúztak a piros-fehérek. A párharcban az első, franciaországi meccsen 5-1-re kikapott a Loki, majd a hazai visszavágón a 65. percben már 3-0-ra vezetett, azaz egyetlen találatra volt a továbbjutástól, de Pauleta szépítő gólja eldöntötte a párharc kimenetelét. A hajdúságiak ezúttal biztosan kiegyeznének akár minimális különbségű itthoni sikerrel a Puskás Ferenc Stadionban.
Az Olympique Lyon európai kupaporondon még soha nem találkozott magyar együttessel.

A francia  klubot 1950. augusztus 3-án hozták létre Olympique de Lyon et du Rhone néven. A következő húsz esztendőben többször is feljutott a legjobbak közé az együttes, majd kiesett onnan. Az első serleg 1964-ben került a trófeagyűjteménybe egy Francia Kupa-siker nyomán, három évvel később pedig megismételte ezt a teljesítményt a gárda. Utóbbit követően már a nemzetközi porondon is megmutatta magát a csapat, a Kupagyőztesek Európa Kupájában a negyeddöntőig jutott.
A drukkerek szerint a sorsfordító év az 1987-es volt, ekkor ült a klub elnöki székébe a jelenleg is regnáló Jean-Michel Aulas, aki hatalmas összegeket fektetett a csapatba, miáltal a Lyon stabil helyet vívott ki magának az első osztályban.

A tudatos munka 2001-ben hozta meg gyümölcsét, ekkor - már Jacques Santini irányításával - a második helyen végzett a gárda a bajnokságban, valamint megnyerte a ligakupát is. A következő évben története első bajnoki címét is megszerezte a lyoni alakulat, amely ezzel egy rendkívüli sorozatot indított el. Miközben Santini francia szövetségi kapitány lett, s helyét Paul Le Guen vette át, újabb három bajnoki cím következett, majd Gérard Houllier irányítása alatt további kétszer végzett a gárda a dobogó felső fokán. 2007-ben Alain Perrin ült a csapat kispadjára, s ő is folytatta három közvetlen elődje makulátlan bajnoki szereplését, azaz sorozatban hetedszer is a Lyon nyerte a Ligue 1 küzdelmét.

Ezzel együtt a Bajnokok Ligájában még soha nem jött össze a nagy bravúr, a gárda 2004 és 2006 között rendre a negyeddöntőben vérzett el, míg a legutóbbi három kiírásban a nyolcaddöntő jelentette a végállomást. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a Lyon e hét év alatt olyan futballistáktól vált meg egy-egy szezon után, mint Florent Malouda, Tiago, Michael Essien vagy éppen Mahamadou Diarra.
 
A folyamatosan fiatalodó együttes az előző szezonban nem tudta megvédeni címét, ráadásul ismét "megszabadult" egyik legnagyobb értékétől, amikor is Karim Benzemát 35 millió euróért eladta a Real Madridnak. Az együttes ennek ellenére a selejtezőből főtáblára kerülve ismét ott van a Bajnokok Ligájában, kedden pedig a DVSC ellen lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban.

A Debrecen mérkőzései francia csapatok ellen:

UEFA Kupa, 1. forduló:
2001. szeptember 20.: Girondins Bordeaux-Debrecen 5-1 (2-1)
gól: Pauleta (12., 76.), Christian (42.), Dugarry (51., 54.), illetve Tiber (39.)

2001. szeptember 27.: Debrecen-Girondins Bordeaux 3-1 (1-0)
gól: Plókai (43.), Kerekes (58., 65., előbbit 11-esből), illetve Pauleta (74.)

A Debrecen BL-pénzei

A Debrecennek - egyelőre - nem sikerült a csoportkörbe jutásért járó 7,1 millió eurón, azaz 1,9 milliárd forinton felül további összeget szereznie a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
Az eddig bezsebelt summa 3,54 millió euróval több annál, mint ha a Loki alulmaradt volna a Levszki Szófiával szemben az utolsó selejtezőkörben. Vereség esetén 2,56 millió járt volna a kvalifikációs menetelésért és további egymillió az Európa Liga-főtáblára jutásért.
 A DVSC-TEVA további jelentős összegre tehet szert, amennyiben a hátralévő öt csoporttalálkozón eredményesen szerepel, ugyanis egy győzelem 800.000, míg egy döntetlen 400.000 eurót ér. Bár papírforma szerint valószínűtlen a Loki továbbjutása, ám ha sikerülne a nyolcaddöntőbe kerülnie, az további 3 millió eurót hozna a konyhára, ami a győzelmi prémiumokkal - legalább három sikerrel számolva - összesen minimum 5,4 millió eurót jelentene. 
 Debreceni bravúrok esetén a harmadik hely megszerzése jöhetne szóba, ami azt jelentené, hogy a csapat átkerül az Európa Ligába, igaz, ez a helyezés a továbbjutásért járó 3 millióhoz képest csupán 200.000 eurót hozna a konyhára.
A BL-eurók mellett a Debrecen jelentős összegekre tehet szert a jegybevételből és a televíziós pénzekből is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!