Leállították a Marcal-meder kotrását

A zöldhatóság leállította a mederkotrást a Marcalnál. Nem ok nélkül: a Natura 2000 területek helyreállításához ugyanis engedély kell. Harmadik hete állnak a munkagépek.

Nagy Ildikó

Információink szerint harmadik hete állnak a munkagépek a tavaly októbertől vörösiszappal szennyezett Marcal vasi szakaszán, a mederkotrást ugyanis - állítólag - a zöldhatóság leállíttatta. Nem ok nélkül: úgy tudjuk, hogy a folyó jobb és bal partján illetékes két (a Balaton-felvidéki és az őrségi) nemzeti park felhívta a zöldhatóság figyelmét arra a tényre, hogy a folyó partján Natura 2000 területek vannak. Az íly módon védett területeken pedig csak a természetvédelmi hatóság engedélyével lehet helyreállítási munkát végezni. Márpedig a mederkotrás annak minősül, főleg, hogy már veszélyhelyzet sincs a térségben. Úgy tudjuk, hogy ha lenne, akkor védekezés címszó alatt kotorhatnák a medret.

A mederkotrással kapcsolatos munkákat a Mecsekérc Zrt. nyerte el, ám mint azt az egyik munkatársuktól megtudtuk, a szerződésükben foglaltak szerint ők semmilyen témában nem nyilatkozhatnak. Dr. Szabó Csaba miniszteri megbízott azonban készséggel állt rendelkezésünkre. Tőle viszont úgy tudjuk, hogy azért áll a munka, mert a nagyvizi meder kotrásával már végeztek, az azt követő kisvizi meder kotrásához pedig a zöldhatóság engedélye szükséges.

- Nem egyszerűen arról van szó, hogy engedélyt kell kérni a mederkotráshoz, hanem nagyon komoly műszaki dokumentációt kellett készíteni. Ehhez pedig időre volt szükség. Úgy tudom, hogy ezt éppen tegnap juttatta el a természetvédelmi hatósághoz a mederkotrás műszaki ellenőrzését végző cég - mondta el dr. Szabó Csaba, aki szerint akár már a jövő héten folytathatják a vörösiszappal szennyezett Marcal medrének kotrását. 

A tavaly októberi katasztrófa során keletkezett károk helyreállítását koordináló miniszteri megbízott úgy véli,  megfelelő műszaki kapacitás megléte mellett akár már augusztus végére, de legkésőbb a katasztrófa évfordulójára végezhetnek a folyó medrének megtisztításával.

Mint azt korábban megírtuk, a megyében a Marcal mindkét partján harminc-harminc kilométeres szakaszt kell megtisztítani a vörösiszapos szennyeződéstől. A kikotort, szennyezett földet egy Ajka melleti lerakóba szállítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!