Légy résen! Álruhában járkált Mátyás király (képekkel)

<b>Kőszeg</b> - 1995 óta február első hétvégéjén Kőszegen gyűlnek össze Nyugat-Magyarország népi hagyomány iránt érdeklődő cserkészei. Szombaton álruhában járt köztük Mátyás király.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Játékos, ugyanakkor nagyon sok tanulási lehetőséget kínáló farsangi mulatság  a regös cserkész hétvége. A rendező kőszegi 353. számú Chernel István Cserkészcsapat vezetői már rutinosnak mondhatók a szervezésében, hiszen az első 1995-ben  volt Kőszegen.

Az idén Mátyás király udvarába várták a résztvevő cserkészeket, akik legtöbben Szombathelyről, legtávolabbról Nagykanizsáról érkeztek erre a hétvégére Kőszegre. Pénteki megérkezésük után azonnal próbatétel elé lettek állítva: túrázni indultak, merthogy az igazság vizéből kellett hozniuk kóstolót. A Hétforrás vizével éjfélre értek vissza a táborhelyre. 



Ezen a hétvégén valamennyien Mátyás király kőszegi udvarába érkeztek. Itt persze minden megtörtént velük, amit Mátyás király meséiből ismerünk: a király maga is álruhát öltött, elvegyült népe között, megismerkedtek a hétköznapi iparos emberek életével, bejárták  őfelsége határtalan birodalmát, majd  mint mindig, előkerült a király és igazságot osztott  országa lakóinak. 



A Kőszegen összegyűlt nyugat-magyarországi cserkészeknek kézműves foglalkozásaik is voltak  Fotó: Horváth Csaba

A cserkészek a kőszegi hétvégén mindeközben megtanultak számos népdalt és táncot, maguk is elkészítettek néhány kézműves terméket, például tarsolyt mobiltelefonjuk tartójának, lószőrből gyűrűt, fekete hollókat aranygyűrűvel a szájukban.

Básthy Bélától, a kőszegi cserkészcsapat parancsnokától megtudtuk: 35 tagú a csapatuk, elsőstől a főiskolásig, egyetemistáig vannak tagjaik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!