Lendvai Ildikó az MSZP pártelnök jelöltje

Budapest, Szombathely - Gyurcsány Ferenc lemondása után gyors megoldást szorgalmazott az MSZP vasi elnöke. Javaslata nyomán rapid úton sikerült új pártelnökjelöltet választani.

Angyal László

Dr. Nemény András, az MSZP Vas megyei elnöke az elmúlt napokban többet volt Budapesten, mint idehaza, Szombathelyen. Ez érthető, hiszen Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltsége és Gyurcsány Ferenc pártelnök önkéntes távozása miatt a fővárosban zajlottak az események.

A vasi politikus nem kívánta kommentálni azt a hírt, miszerint a megyei elnökök mozdították volna el Gyurcsány Ferencet pártelnöki pozíciójából. Azt viszont ismét hangsúlyozta, hogy az elnökségi ülés után (ahonnan kiszivárgott a pártelnök lemondásának híre) nyomatékosan javasolta, hogy a kiszámíthatóság és a stabilitás jegyében mihamarább állítsák össze a forgatókönyvet, ami alapján a vasárnapi rendkívüli pártkongresszuson új elnököt választhatnak.

Dr. Nemény András elmondta: a vasi párttagságot megkérdezték, s ők a két jelöltet, Lendvai Ildikót és Kiss Pétert egyformán alkalmasnak tartanák a pártelnöki posztra. A megyei elnökök keddi, csaknem hatórás értekezletén én ezt az álláspontot képviseltem.

A legújabb fejleményről, nevezetesen Lendvai Ildikó pártelnöki jelöléséről, illetve Kiss Péter visszalépéséről szólva a politikus megjegyezte: azt javasoljuk, hogy az elnök mellett háromfős ügyvivői testület irányítsa a pártot, és a grémium tagja legyen a két visszalépett politikus.

A vasi elnököt megkérdeztük arról, mi a véleménye a 600 milliárd forintos megszorítási csomagot tartalmazó politikai nyilatkozatról, melynek aláírására kéri Bajnai Gordon a szocialista és szabad demokrata képviselőket.

Nevükben nem nyilatkozhatom, de biztos vagyok abban, hogy a vasi szocialista képviselők - dr. Ipkovich György, Rába László, Szabó Lajos - ellátják kézjegyükkel a miniszterelnök-jelölt által feltételként megszabott nyilatkozatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!