Líbia: tüntetők közé lőttek a Kadhafihoz hű erők Tripoliban

Több tiltakozó meghalt sokan pedig megsebesültek hétfőn Tripoli egyik negyedében, ahol Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű fegyveresek tüzet nyitottak egy újabb tüntetésre - jelentette honlapján a Kurina című, Bengáziban kiadott újság.

MTI

A főváros Tadzsúra negyedében a líbiai lap tudósítója szerint közel tízezer tüntető sereglett össze. "Amikor a tüntetők elérték a Szuk Dzsumát, szembetalálták magukat Kadhafi alakulatának civilbe öltözött fegyvereseivel, akik tüzet nyitottak a fegyvertelen fiatalokra... A fiatalok közül sokan megsebesültek és meghaltak" - mondta a tudósító, az egyik tripoli piac nevét említve az eset helyszínéül.

"A fegyveresek ezután elhurcolták a holttesteket, a sebesülteket, de még a sebesültek közelében állókat is" - tette hozzá. A Kurina jelentését más forrásból egyelőre nem lehetett megerősíteni.

Miközben Líbia keleti felét és a Tripolitól nyugatra fekvő városok egy részét is napok óta a Kadhafi-ellenes felkelők ellenőrzik, a fővárost és környékét még a líbiai vezetőhöz hű alakulatok uralják, beszámolók szerint a fegyvertelen lakossággal szemben elkövetett kegyetlen támadásokkal tartva rettegésben a várost.

OLDALTÖRÉS: Pentagon: amerikai erők állásokat foglalnak el Líbia körül

OLDALTÖRÉS: Pentagon: amerikai erők állásokat foglalnak el Líbia körül

Pentagon: amerikai erők állásokat foglalnak el Líbia körül

 Az amerikai haditengerészet és a légierő egységei állásokat foglalnak el Líbia körül, felkészülve arra az eshetőségre, hogy a Nyugat a katonai beavatkozás mellett dönt - közölte hétfőn az amerikai védelmi minisztérium.

 "Tervezőink készenléti terveket dolgoznak ki, és azt hiszem, biztonsággal kijelenthetem, hogy ennek részeként újrapozicionáljuk erőinket, hogy biztosítsuk a nagyobb rugalmasságot arra az időre, amikor a döntéseket meghozzák" - jelentette ki Dave Lapan ezredes, a Pentagon szóvivője.

A légierő és a haditengerészet átcsoportosítása Lapan szerint lehetővé teszi Barack Obama elnök számára, hogy több megoldás közül választhasson a líbiai válsággal kapcsolatban. A szóvivő nem részletezte, hogy az általa említett csapatmozgás mely hajókra és repülőgépekre terjedt ki, mint ahogy azt sem, hogy milyen lépésekre lehet számítani.

Az Egyesült Államok és európai szövetségesei, miután a Moammer Kadhafihoz hű egységek légi támadást intéztek az ellenzéki erők ellen, fontolóra vették, hogy repüléstilalmi övezetet alakítanak ki Líbia felett, hogy a líbiai vezető többé ne tudja a saját népe ellen bevetni légierejét.

Az amerikai haditengerészeti jelenlét a Földközi-tenger térségében folyamatos, s az Egyesült Államoknak a Perzsa-öböl térségében két repülőgép-hordozója is van.

OLDALTÖRÉS: Osztrák lap: líbiaiak több mint egymilliárd eurója osztrák számlákon

OLDALTÖRÉS: Osztrák lap: líbiaiak több mint egymilliárd eurója osztrák számlákon

OLDALTÖRÉS: Osztrák lap: líbiaiak több mint egymilliárd eurója osztrák számlákon

Osztrák lap: líbiaiak több mint egymilliárd eurója osztrák számlákon

Legkevesebb 1,2 milliárd euró van az európai uniós szankciók alá eső líbiai vezetők és családtagjaik nevén ausztriai bankszámlákon - értesült hétfőn egy osztrák napilap.

 A tényleges összeg várhatóan jóval nagyobb a hétfőig azonosított mintegy 1,2 milliárd eurónál - írta a Wiener Zeitung nevük elhallgatását kérő banki forrásokra hivatkozva. Egyelőre csak a bankszámlákat kezdték megvizsgálni, azt nem, hogy milyen más vagyoni elemek - mint például ingatlanok vagy gazdasági részesedések - lehetnek még a szankciókkal érintettek nevén Ausztriában. 

A hétfőn meghozott szankciók Moammer Kadhafi líbiai vezetőre, öt felnőtt családtagjára és további húsz, az észak-afrikai vezető közvetlen környezetébe tartozó emberre vonatkoznak.

Az Osztrák Nemzeti Bank eddig kizárólag a számlatulajdonosok nevét azonosította. Az osztrák banktitok miatt a számlák megnyitásához és a pénz eredetének vizsgálatához valószínűleg büntetőfeljelentésre lesz szükség - írta a bécsi lap.

Az Európai Unió a nap folyamán szankciókat hozott Líbia ellen. Ennek értelmében megtiltják fegyverek és tömegoszlató eszközök szállítását az észak-afrikai országba, valamint vízumtilalmat és vagyonbefagyasztást érvényesítenek Moammer Kadhafival és közeli környezetével szemben.  

Fehér Ház: a száműzetés megoldás lehet Kadhafi számára

 A száműzetés a Moammer Kadhafi líbiai vezető előtt álló egyik lehetséges megoldás - jelentette ki hétfői sajtóértekezletén Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.

 A száműzetés a Moammer Kadhafi líbiai vezető előtt álló egyik lehetséges megoldás - jelentette ki hétfői sajtóértekezletén Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.

"A száműzetés nyilvánvalóan az egyik opció" Kadhafi előtt - jelentette ki Carney, mintegy érzékeltetve, hogy az amerikai vezetés még mindig mérlegeli, hogy milyen szerepet vállaljon a líbiai konfliktus megoldásában. Az Obama-kormányzat korábban jelezte, hogy "minden megoldás" nyitott.
 
Carney hozzáfűzte, hogy nem spekulálna a száműzetés gondolata körül, ugyanakkor rámutatott, hogy az Egyesült Államok "aktívan átgondolja" a Líbia feletti repüléstilalmi zóna létesítését, valamint "nagyon közelről vizsgálja" azt a lehetőséget, hogy humanitárius segélyt küldjön az ellenzéki erőknek.
 
A hétvége folyamán Barack Obama elnök pénzügyi szankciókat hagyott jóvá a Kadhafi-család, valamint a líbiai kormányzat vezetői ellen.

OLDALTÖRÉS: Rendkívüli EU-csúcsot fontolgatnak Líbia ügyében

OLDALTÖRÉS: Rendkívüli EU-csúcsot fontolgatnak Líbia ügyében

OLDALTÖRÉS: Rendkívüli EU-csúcsot fontolgatnak Líbia ügyében

Rendkívüli EU-csúcsot fontolgatnak Líbia ügyében

Brüsszelben felmerült, hogy rendkívüli EU-csúcsot lenne célszerű tartani a líbiai helyzet megvitatása érdekében - mondták hétfőn nevük mellőzését kérő uniós források.

Az egyik értesülés szerint a rendkívüli csúcstalálkozó gondolatát elsősorban Franciaország szorgalmazza, vannak azonban olyan, jelentős súlyú tagállamok is, amelyek ellenzik a gondolatot.

Egy másik forrás szerint több ország tart indokoltnak ilyen megbeszélést, és a tagországok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az illetékesei valóban "fontolgatják" a rendkívüli csúcs összehívását.
 
Az egyik forrás szerint akár már csütörtökön, egy másik szerint valamikor a héten rendezhetnék meg az értekezletet. Az unió a nap folyamán Líbia elleni szankciókról döntött, amelyek értelmében megtiltják fegyverek és tömegoszlató eszközök szállítását az észak-afrikai országba, valamint vízumtilalmat és vagyonbefagyasztást érvényesítenek Moammer Kadhafival és közeli környezetével szemben.

OLDALTÖRÉS: Fegyverraktárat bombázott Kadhafi légiereje

Fegyverraktárat bombázott Kadhafi légiereje

Légitámadást intézett egy fegyverraktár ellen a népi felkeléssel küzdő líbiai vezető légiereje az ország keleti felén - jelentették különféle bengázi források és a katari al-Dzsazíra hírtelevízió hétfőn.

A leírások szerint Moammer Kadhafi líbiai vezető légierejének egy - más forrás szerint két - repülőgépe megpróbált megsemmisíteni egy raktárat az ellenzék kezére került Bengázitól nyugatra, de nem találta el, és csak egy víztárolót rombolt le, mielőtt a légvédelem elkergette. Áldozatok nincsenek. Van olyan, meg nem erősített jelentés is, hogy egy támadó gépet sikerült lelőni, és a legénységét foglyul ejtették. A támadás térségében, Adzsdábija településnél, Tripolitól ezer kilométerre keletre húzódik jelenleg a felkelőket a kormányerőktől elválasztó határ.

A másik arab hírtelevízió, az al-Dzsazíra úgy tudja, hogy Kadhafi leváltotta a fegyveres erőinek a parancsnokát, Abdullah al-Szenusszi ezredest, a saját sógorát. Szenusszi arról ismeretes, hogy annak idején életfogytiglani börtönre ítélték távollétében, a Lockerbie-ügyben betöltött szerepéért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!