Lövöldözés Alsóörsön: a rendőr a jármű abroncsát vizsgálta, amikor a lövések érték

Az Alsóörsön szerdára virradóra lelőtt rendőr az igazoltatásra megállított jármű abroncsait vizsgálta, amikor a lövések érték, a lövéseket körülbelül 40 méter távolságból adták le - közölte Lőrincz Edina, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

Mint mondta, a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön átvette a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon részben hivatalos személy ellen, több emberen elkövetett emberölés miatt indított nyomozást. A főügyészség hatáskörét az alapozza meg, hogy az emberölés egyik sértettje szolgálatban lévő rendőr volt - tette hozzá.
   
Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a rendőr főtörzsőrmester az igazoltatás alá vont jármű gumiabroncsait vizsgálta, és éppen "hajlott testhelyzetben volt", amikor a lövések érték. A lövéseket körülbelül 40 méter távolságból adták le.
   
Az elhunyt rendőrt és az igazoltatott járműben ülő, szintén halálos lövéssel eltalált fiatalember testét egyes és sorozatlövések is érték - közölte.
   
A helyettes szóvivő elmondta: az alsóörsi lövöldözéssel összefüggésben keresett sötétlila Skoda Octavia gépkocsit állampolgári bejelentés alapján Alsóörs határában találták meg, a jármű svájci rendszámú volt.
   
A gépkocsi közelében egy holttestre bukkantak, a férfi halálát a jobb halánték táján, közvetlen közelről leadott lőtt sérülés okozta. Az idegenkezűséget kizárták.
   
Mint mondta, a megtalált járműből több lőfegyver, köztük gépkarabély és nagy mennyiség lőszer került elő. Az elsődleges fegyverszakértői vélemény szerint az elhunytakat ért lövések származhattak a megtalált fegyverekből, de a bizonyossághoz további szakértői vizsgálatra van szükség.
   
Közölte: a bűncselekmény indítékát és az elkövetés körülményeit a rendőrség bevonásával tisztázza a főügyészség. A helyettes szóvivő a nyomozás érdekeire tekintettel többet nem mondott, a sajtóban megjelent értesüléseket sem kommentálta.
   
A 29 éves Gamauf János főtörzsőrmester egy rendészeti szakközépiskolás tanulóval látott el közúti ellenőrző feladatot Alsóörsön. Szerdára virradóra rutinigazoltatás céljából állítottak meg egy Ford Fiesta típusú személygépkocsit, amelyben öten utaztak, és az intézkedés közben többször rálőttek a rendőrre, ennek következtében azonnal meghalt.
   
A lövöldözésben az autó egyik 21 éves utasa szintén életét vesztette, egy 25 éves férfi pedig súlyosan megsérült. A feltételezett elkövető holttestét szerda délben a bűncselekmény helyszínétől néhány kilométerre egy erdős területen találták meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!