Luca napján tilos a munka!

Varázslások, babonák
Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az úgynevezett Luca-búza keltetése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Ebből a jövő évi termésre következtettek. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, sőt égő gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, egyben Jézust jelképezte.

Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán „kotyolni” vagy „palázolni” indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. „Kity-koty-kity-koty” volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés.

Luca széke
A legnevezetesebb népi szokás az úgynevezett Luca székének faragása. Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből készült forma volt az alakja, amit állítólag már a kelták varázsló papjai, és a druidák is ismertek. Készítője Luca napjától kezdve, mindennap faragott rajta egy kicsit, s csak karácsony estjére volt szabad elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: „Lassan készül, mint Luca széke!” A hagyomány szerint a széket többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából. Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait
 
 
Keresztény hagyomány
Bár a tizenhármas szerencsétlen szám a keresztény hiedelemvilágban, hiszen Jézussal együtt ennyien ültek az apostolok az utolsó vacsorán, ahol Júdás elárulta őt, a fény szimbóluma elválaszthatatlan Szent Luciától, így kerülhetett ő erre a dátumra a naptárban.
Lucia Szicíliában, Szirakuza városában élt, a III-IV.  században. Nemesi családból származó, előkelő lány volt, akit beteg édesanyja magával vitt Szent Ágota sírjához, hogy együtt kérjék imájukban a szent közbenjárását gyógyulása érdekében. A sírnál a lánynak megjelent a szent, hívta őt az égiek seregébe. Édesanyja meggyógyult, Lucia pedig azt kérte tőle, soha ne adják férjhez, mert ő Jézus jegyesének tekinti magát.
A lányt hite miatt feljelentette elhagyott vőlegénye, és ezzel megkezdődött megpróbáltatásainak sorozata - bordélyházba akarták kényszeríteni, megszégyeníteni, olajjal és szurokkal leöntve megégetni, kiszúrni a szemét - innen az "örök világosság fényeskedjék néki" -, de semmi nem fogott a lányon. Végül elvágták a torkát, ám addig nem halt meg, míg végső imáját be nem fejezte. Így vált aztán többek közt a vakok, szemfájósok, hegyes szerszámmal dolgozók védőszentjévé.

Népi hiedelmek
Kevésbé mondható szent életűnek az a rontó nőszemély, Luca asszony, aki még az ősi hiedelemvilágból maradt fenn, és kapcsolódott össze december tizenharmadikával. A "gyerekek rémének" is nevezett boszorkány napján, akár tavasszal György napján, szabadon garázdálkodtak a gonoszok; így ez a nap gonoszjáró és dologtiltó nap is volt egyben.
A rémségeket varázslatokkal, a betegségeket vesszőzéssel lehetett csak elűzni, ezekhez  társultak még a dologtiltó napok "aranyszabályai", nem véletlen hát, hogy annyi hiedelem kapcsolódott Luca napjához.

Férj-jóslás
Ha a lányok a jövendőbelijük nevére voltak kíváncsiak, 12 papírra 12 fiúnevet írtak, és vagy egy-egy süteménybe tették őket, amelyekből minden nap egyet elfogyasztottak, és az utoljára maradó adta meg a vőlegény nevét, vagy a Luca-cédulaként is ismert papírdarabok közül minden nap egyet tűzbe vetettek, s az utoljára maradt cédulán megláthatták a jövendőbelijük nevét.

Tilalmak
Aki pedig megszegte az e napra vonatkozó tilalmakat, rettenetes büntetést várhatott - magától Lucától. Ezen a napon ugyanis tilos volt szőni, fonni, varrni, mert azzal bevarrták a tyúkok fenekét egész évre, tilos volt kölcsönadni bármit is, mert az egy évre elvitte a szerencsét is, nem szabadott mosni, és innentől a kémény alá kötözött nyírfa seprűvel volt csak szabad söpörni egész karácsonyig. 
 

Forrás: www.csillagaszattortenet.csillagaszat.hu, www.babazo.hu