M8: körmendi elkerülő 2012-ben, autópálya-szakasz 2014-ben?

A tárca ígérete szerint jövő őszre lesz építési engedélye a Körmendet elkerülő M8-as szakasznak. 2014-ben pedig eléri az osztrák sztrádát a vasi autópálya-rész. Bebes István interpellált mindkét ügyben.

MTI

Bebes István (Fidesz) azt kérdezte a közlekedési tárca illetékesétől, hogy mikorra várható a 8-as főút Körmendet elkerülő szakaszának átadása, és ki a felelős azért, hogy ennek a szakasznak a megépítése lassan tíz évet csúszik. Az ellenzéki politikus arra is kíváncsi volt, mikorra várható, hogy az M8-as Körmend és Szentgotthárd közötti szakasza autópálya minőségű legyen.

Oláh Lajos államtitkára erre azt mondta: a Körmend és az országhatár közti szakasznál nem könnyítette meg az előkészítést, hogy az osztrák fél többször megváltoztatta a kapcsolódó autópálya-szakasz műszaki paramétereit és ütemezését. Hozzátette: az M8-as érintett szakaszának építési engedélye jövő őszre várható, az új út pedig 2012 végén vehető használatba. Az országhatár és Körmend közötti autópálya-szakasz 2014 végére valósulhat meg.

Bebes István a választ nem fogadta el, de az Országgyűlés igen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!