Másfél milliárd forintból szépül meg a szombathelyi belváros

A belváros megújításának másfél milliárdos beruházását bemutató, a területeket a városi főépítész vezetésével bejáró tájékoztatót tartottak csütörtökön délután Szombathelyen.

Angyal László

Előbb a városházán dr. Szabó Gábor alpolgármester ismertette az integrált városfejlesztési stratégiaként  (IVS)  ismert projekt elemeit, majd bemutatta a  megvalósításban részt vevő partnerszervezetek (a Szova Zrt.,  a Vas Megye TIT,  és a Savaria Tendency Art Group 4) képviselőit. 

Köszöntötte az önkormányzat legújabb cégét is, a Savaria Városfejlesztési Kft.-t,  melynek ügyvezetője dr. Papp Hunor. A  gazdasági társaságot azért hozták létre, hogy menedzselje a IVS-t következő, második ütemét, illetve előkészítsen más projekteket is. 

A helyszíni bejárás a  polgármesteri hivatal lépcsőjétől indult,  ahol már elkezdődött a mozgássérültek közlekedését szolgáló rámpa átépítése. Túl meredek volt, ezért  pihenőt alakítanak ki benne, illetve a Kossuth utcából indul  a feljáró. Ez  a beruházás része az IVS projektnek, mintahogyan a 7-es számú, műemléki ház átépítése és összekötése a polgármesteri hivatallal, hallottuk.

A projekt következő eleme a 11-es számú épület, amely a Szova Zrt. beruházásban újul meg: üzleteket alakítanak ki benne. A séta a Kőszegi utcában folytatódott. Kutnyánszky László városi főépítész beszámolt az előzményekről, a 7-es, 11-es és 13-as, műemléki jellegű házak átépítésének terveiről.  A 17-18. századi Szombathely épületei ezek, melyeket teljesen felújítanak, de a házak utcafrontja továbbra is a mostani jegyeket viselik majd.

A 9-es számú ház kakuktojás. Mint megtudtuk, a magántulajdonban lévő épületet a szakértő által becsült ár kétszereséért akarták eladni, de a Szova Zrt. nem vette meg. Így az épület marad, mementóként...

Az IVS projekt többi elemiről többször beszámoltunk: megújul a mozi épülete, új lesz az árkodsor, a belváros térkövezete folytatódik a Kőszegi utcában a moziig, illetve a tér másik oldalán, egészen a Borostánykő áruházig.

Érdekesség, hogy a sétáló utca mindkét oldalán a Gyöngyös-part is teljesen megújul majd. Az uniós pénzből megvalósuló projektben civil szervezetek is részt vesznek. A Vas Megyei TIT különböző programokkal, e hónap végén például városmarketing workshop lesz. A Savaria Tendency Art Group 4 helyi képzőművészek egyesülete. A csapat nyilvános programok sorát kínálja a Fő téren és környékén. A projekt megvalósítása idején kiállításokat, könnyűzeni koncerteket szerveznek, bemutatják a  kulturális élet szereplőit és alkotásaikat.

A projekt befejezésének határideje 2011. november 30. A beruházás 1 milliárd 490 millió forintba kerül, ebből 875 millió 998 ezer forint az Európai Unió által megítélt támogatás.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!