Meghalt Kéner Gábor (nekrológ)

Kéner Gábor, a vidéki rádiózás kiemelkedő személyisége a többől részesült és ajándékból is, ha csak izgalmas pályafutására gondolok. Ő volt sokak számára a hetvenes-nyolcvanas évek vasi, győri, majd országos közéletében "A Rádiós". Ha megszólalt jellegzetes baritonja, oda kellett figyelni.

És most nincs többé, elhagyott bennünket. Vele azon újságírói kultúra fontos szelete hullt a semmibe, amelyért érdemes volt a készülék elé ülni, vagy éppen olvasni azt, amit írt. A magyar újságírás, benne a rádiózás és a televíziózás, vagy akár a könyvírás, szóval a Szakma hanyatlása mára ijesztő mélységeket ért el. Azt persze tudtuk, Kéner Gábor is tudta, hogy az új technikák megjelenése előbb-utóbbi átrendezi a hagyományos médiapiacot. De azt nem gondoltuk volna, hogy a felszínesség és az igénytelenség újkori értékként, ami rosszabb: értékrendként tűnik fel. Ebben a közegben egy olyan kvalitású, a szakmát teljességgel művelő embernek, mint Kéner Gábor, már nem nagyon volt mozgástere.

Pedig... Nosztalgiázhatnánk azon, hogy az egykori, szombathelyi stúdióban, a Thököly utcában, a napi rutin mellett milyen remek kis ötperceseket vágott össze (akkor még szalagos magnókon); hogy egyike volt a Lord együttes támogatóinak akkor, amikor Budapesten kitették eléjük a Stop-táblát. Vagy elmélkedhetnénk azon, midőn a maga félelmetesen precíz logikájával - sohasem emelt hangon! - kifejtette, hogy mit is gondol a világról. Majd megfordult a széken és vágott tovább: hangot, embert, sorsot, életet, halált.

Ez utóbbi jött el érte most, persze, egy igazi riporter sohasem hal meg. E sorok írójának azt mondta egyszer, két sör között filózva: "A rádióhullámok a fény sebességével tágulnak a Földtől, így az én hangom is mind messzebre kerül az időben és a térben. Szerinted meghallja majd még valaki?"

Meg, Gabi, meg. A Teremtő.