Megkezdődött Borovszky Tímea vesztegetési ügye a táblabíróságon

Megkezdődött a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön Borovszky Tímea, az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatósága korábbi főosztályvezetőjének vesztegetés miatt indult büntetőpere; a másodfokú tárgyalást azonban júniusra halasztották tanúmeghallgatások miatt.

MTI

Borovszky Tímeát tavaly májusban a Fővárosi Bíróság két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és mentesítette őt a hátrányos jogkövetkezményektől.

A döntés ellen az ügyészség képviselője súlyosbításért, a védelem felmentésért fellebbezett, így került az ügy a táblabíróságra.    

Az egykori főosztályvezetőt azzal vádolják, hogy vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettét valósította meg azzal, hogy miután Hiller István akkori oktatási és kulturális miniszter megtagadta, hogy Borovszky Tímea beosztottjának a fizetését 50 ezer forinttal megemeljék, a vádlott arra kérte Nagy Attilát, a Katapult Mentorprogram akkori programigazgatóját, hogy a program számára a minisztérium által folyósított 45 millió forintos állami támogatásból a munkatársának 600 ezer forintot adjon át. A korábban eljáró elsőfokú bíróság szerint ezzel ellensúlyozták volna ki a munkatárs fizetésemelésének elmaradását.    

A per csütörtöki tárgyalásán Nagy Attila tanúvallomásában elmondta: amikor egy négyszemközti megbeszélésen Borovszky Tímea megkérte őt, hogy fizessen a kolleganőjének, visszakérdezett, hogy mit tegyen. "Sikkasszam ki a programból?" - idézte fel a tanú a saját kérdését. Elmondása szerint Borovszky Tímea erre azt válaszolta, hogy "ügyes vagy, megoldod".    

Nagy Attila azonban nem akart ennek eleget tenni, ezért a saját számlájáról vett fel 50 ezer forintos összegeket, abból 200 ezer forintot összetett, majd elvitte a kolleganőhöz, de végül nem adta át a pénzt, és a korábbi elsőfokú ítélet szerint Borovszky Tímea kolleganője sem tartott rá igényt.    

Arról Nagy Attila és Borovszky Tímea is beszámolt, hogy ezt követően megromlott közöttük a korrekt munkakapcsolat. Borovszky Tímea szerint miután Nagy Attila négyszemközt közölte vele, hogy sikkasztott, ettől kezdve sem ő, sem a munkatársai nem kívántak vele négyszemközt beszélni. A felek viszonya olyannyira elmérgesedett, hogy Nagy Attila egy nyilatkozata miatt Borovszky Tímea rágalmazás miatt feljelentette. Ez ügyben jelenleg is eljárás van folyamatban a Fővárosi Bíróságon.    

A volt programigazgató szerint "koncepciós ellenőrzést kapott" a mentorprogram a tárcától, ezt a csütörtöki tárgyaláson Borovszky azzal cáfolta, hogy tekintettel az állami támogatás mértékére, nekik kötelességük volt ellenőrzést végezniük.    

A tárgyaláson Nagy Attila arról is beszélt: csak később szerzett tudomást arról, hogy azt a kolleganőt, akinek neki pénzt kellett volna juttatnia, valójában színlelt szerződéssel foglalkoztatták. A kolleganő megbízási szerződését még akkor megszüntették.    

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért  felelős államtitkársága tavaly júliusban jelentette be, hogy nem kívánja foglalkoztatni Borovszky Tímeát, és megszüntetik a munkaviszonyát. Az államtitkárság azt követően adott ki közleményt, hogy a Magyar Nemzet azt írta: a vesztegetés miatt elítélt, állásából felfüggesztett főosztályvezető továbbra is kapja csaknem 600 ezer forintos havi fizetését is, noha 2009 március óta nem végezhet munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!