Megszűnt a Cromwell Ifjúsági Színtársulat – a politika lehet a felelős?

Szombathely – Öt év, tizennégy bemutató és kétszáz fellépés után megszűnik a Cromwell Ifjúsági Színtársulat – jelentette be Horváth Soma, az egyesület elnöke. A miértről sajtótájékoztatót tartott ahol politikáról beszélt. Utánajártunk, megszólaltattuk a másik érintett felet, Sági Józsefet is.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Öt sikeres évad után megszűnt a Cromwell Ifjúsági Színtársulat, ennek kapcsán Horváth Soma elnök sajtótájákoztatót hirdetett, amely különös munkacímet kapott: Hogyan lehetetlenítette el a helyi politika a Cromwell Ifjúsági Színtársulatot?



Horváth Soma, megbízott egyesületi elnök Fotó: Bonyhádi Zoltán

Horváth Soma szerint úgy, hogy az „új többség” létrejöttét kísérő bizottsági átalakulások után a (politikailag) nem megfelelő civil szervezetek nem kapnak a városi támogatásból, ezzel anyagilag lehetetlenítik el őket.

A Cromwell, mint non-profit civil szervezet pályázati forrásokból, felajánlásokból, valamint az előadások bevételeiből tudta fedezni a működési költségeit, azonban a szombathelyi önkormányzat az elmúlt időszakban már nem támogatta a társulatot, az éves civil és kulturális alapra benyújtott pályázataikat, támogatási kérelmeiket szerintük indokolatlanul elutasították.

Ez a társulat anyagi költségeinek 80-85 %-át jelentette volna. Arra a kérdésre, hogy mekkora az éves büdzséjük, nem kaptunk választ, azonban megtudtuk, mindenki ingyen, csupán lelkesedésből dolgozott.

Az elnök elmondta azt is, nem érti, vajon mi lehet a probléma, mivel indokolják az eddigi néhányszázezer forintos, az egyesület számára kulcsfontosságú támogatás hirtelen elapadását. A választ keresve levelet írt Sági Józsefnek, a Kulturális és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnökének, azonban ahogy Horváth Soma fogalmazott: szóra sem méltatták.

Megkérdeztük Sági Józsefet, a döntésre jogosult bizottság elnökét, akit meglepetésként ért a rögtönzött sajtótájékoztató híre. Elmondta, hogy a bizottság a húszmillió forint kulturális és ugyanannyi civil alap elosztásakor több száz pályázatról döntött, s döntéseit szinte kivétel nélkül  egyhangúlag hozta meg. Úgy véli, van egy jó színháza a városnak, amit az önkormányzat eléggé bőkezűen támogat, és juttatnak a Ferrum Színpadnak is. Természetes, hogy a korlátozott forrásból nem juthat mindenkinek. Azt azonban megkérdőjelezi: érdemes-e bárkinek a szakmai és/vagy anyagi sikertelenségét politikai síkra terelni, ebből politikai tőkét kovácsolni.



A Cromwell Ifjúsági Színtársulat utolsó premierje a Csengetett, my Lord? egyik jelenete - képgaléria Fotók: Bonyhádi Zoltán

A Cromwell Ifjúsági Színtársulat pénteki bemutatójának képgalériájához kattintson ide, vagy a képre!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!