Megtisztítják a szennyezett talajt

Megyei körkép - Uniós támogatással eltűnnek a hivatalosan használaton kívüli dögkutak, folyékony és szilárd hulladék lerakóhelyek régiónk több településén. Megyénkben csütörtökön három helyszínen két rekultivációs projekt indult.

Angyal László

A Florasca Környezetgazdálkodási Kft. az Új Magyarország Fejlesztési terv Nyugat-dunántúli Operatív Programjából 327 millió forint, vissza nem térítendő támogatást nyert el rekultivációs programjainak elvégzésére. A munkálatok hat nyertes konzorciumi pályázat nyomán indulhatnak el. A pályázat alapvető célja a használaton kívüli dögkutak, szilárd és folyékony hulladéklerakó helyek rekultivációja, ám a régióban elsősorban a folyékony hulladék lerakóhelyek mentesítésére fókuszálnak a projektek, méghozzá azokon a helyeken, ahol a korábban üzemeltetett telepeken elvégezték az előzetes környezetvédelmi vizsgálatokat. 

Vas megyében Rum, Pankasz, Szemenye, Sitke, Horvátnádalja térsége érintett ezekben a projektekben. 

Fullajtár István, a Florasca Kft. ügyvezető igazgatója ma három helyszínen (Horvátnádalján, Szemenyén és Sitként) vett részt a projektindító ünnepségeken.  Megtudhattuk, hogy a Florasca Kft. jogelődje Sitkén 1983-tól, míg Szemenyén 1989-től végezte el a folyékony hulladék gyűjtését és lerakását. A lerakókban 2005 végéig mintegy 300 ezer köbméternyi folyékony hulladékot kezeltek. Azonban az ürítő medencék különösebb műszaki védelem nélkül készültek, így a szigorodó környezetvédelmi előírásoknak már nem feleltek meg. A bezárt telepeken csak állagmegóvó tevékenységet végzett a kft. Csakhogy a köztudatban továbbra is szeméttelepként szerepelnek ezek a lerakók, erről az illegálisan elhelyezett hulladékok is árulkodnak. Rekultiváció nélkül a talaj, és a talajvíz a telephelyek környezetében öt éven belül, míg talajvíz áramlása miatt 10-15 év múlva a távolabbi, akár kilométerre lévő helyek is teljesen elszennyeződhetnek. Ezt a folyamatot akadályozzák meg a most induló beruházások.

Fullajtár István elmondta, hogy a 384 milliós forintos összköltségű projektek közül a rumi és a pankaszi nyár elején indul. 

A néhány hónapig tartó  rekultivációs munka során az összes helyszínen előbb a szennyvízzel teli földet eltávolítják, helyét feltöltik, majd vízzáró agyagréteget terítenek le, amire végül harminc centiméter vastag humusz kerül. A domború, befüvesített területet öt évig gondozzák, illetve fél évente mintát vesznek a talajvíz állapotát tükröző monitoring kutakból.  A füvesített területet öt évig gondozzák, fél évente mintát vesznek a monitoring kútból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!