Megvan a harmadik körmendi kosaraslégiós

Körmend - A Polaroid Lami-Véd Körmend kosárlabdacsapatának harmadik légiósa a 4-es és 5-ös poszton bevethető amerikai Nashid Beard lesz.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A 26 éves, 208 centi magas Nashid Beard a 2007/2008-as szezonban tette át székhelyét Európába, a román Arges Pitestiben játszott, majd idény közben a svéd ligában szereplő Stockholmba igazolt. A légiós 33 meccsen átlagban 12,2 pontot és 8,6 lepattanót jegyzett. A 2008/2009-es bajnokságot is Stockholmban kezdte - 16 mérkőzésen 10 pontot és 7,5 lepattanót átlagolt -, ám 2009-ben az uruguayi és a szíriai élvonalban is pályára lépett pár találkozón. A körmendiek múlt héten két amerikai játékost igazoltak, Jermaine Thomas és Mike Scott azonban a korábbi hírekkel ellentétben nem csütörtökön, hanem pénteken este érkezik.

- A másik két légióshoz hasonlóan Beard is egy éves szerződést írt alá, de kéthetes próbajátékon kell bizonyítania. Los Angelesből jön és kedden csatlakozik a gárdához - tudtuk meg Csák Tamás körmendi csapatvezetőtől. - Ezzel a keretünk kész, reméljük a három amerikai játékos mindenben megfelel az elvárásoknak, a többit pedig majd meglátjuk.

- A csapat magyar magja adott volt, s inkább a magas posztokra kerestünk atletikus, mozgékony légiósokat - mondta Sabáli Balázs, a piros-feketék vezetőedzője. - Beard nem tipikus 4-es és nem tipikus 5-ös, de mindkét poszton megállja a helyét, hasznos csapatembernek tűnik. Hozzá hasonlóan Scott is két poszton, 3-asban és 4-esben vethető be. Bízom benne, megoldják majd a rájuk bízott feladatokat, így a lepattanózást is. A két játékos felállását a 2006/2007-es idényben látotthoz tudnám hasonlítani, akkor Vavra és Ledoux volt a két magasember. A védekezésünkben a gyorsaság dominált és nem "kilókkal" akartuk megoldani a helyzetet. Az elképzélésnek - miszerint a légiós két poszton tudjon szerepelni - Thomas szintén megfelel, 1-est és 2-est is tud játszani. Az irányítót már ismerjük, míg a másik két kosarast még nem láttuk "élőben", de remélhetőleg beválnak. De elégedett csak akkor leszek, ha hozzák azt a teljesítményt, amire számítunk tőlük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!