Megyei Prima 2011: olvasóink szavazhatnak a közönségdíjasra

Újra ünnepre készülnek a vasi vállalkozók. Mint 2005 óta minden ősszel, most is átadják a megye legrangosabb elismerését, a Prima-díjakat. Az idén is olvasóink döntik el, ki lesz a közönségdíjas.

Némethy Mária

Csütörtöktől három napon át olvasóink lapunkból megismerhetik az idei Prima-díj jelöltjeit három kategóriában: tudomány, kultúra és művészetek, oktatás és közművelődés, szavazhatnak a Vas Népében található szavazólapon a közönségdíjasra, honlapunkon pedig 17-étől 25-éig tehetik meg majd ezt.

- Tavasszal 60 fővel bővült a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) Vas Megyei Szervezete, s a nehéz gazdasági helyzet ellenére is úgy döntöttünk: az idén is átadjuk a Prima-díjakat, csak a korábbiakhoz képest most többen adják össze a díjként kiosztható pénzt - mondta el Szőnye József, aki tavasszal újabb öt évre kapott bizalmat, megválasztották a VOSZ megyei elnökévé.

A Prima-díjaknál nincs vesztes: a három kategória győztese 1-1 millió forintot kap, a jelöltek 100 ezret. Szőnye József  fő szervezője immár hét éve a megyei Prima-díjak átadásának.

Hogyan történt a jelöltek kiválasztása? Volt-e, lesz-e valamilyen változás? - Változás annyi, hogy lényegesen több volt a jelölt. Őket társadalmi szervezetek, egyesületek, VOSZ-tagok és a korábbi Prima-díjasok ajánlották, majd a VOSZ közgyűlése, azaz a teljes tagság az összes jelöltből titkos szavazással választotta ki kategóriánként a három-három Prima-jelöltet, a közgyűlés mellett álló öt tagú bizottság pedig ebből választotta ki kategóriánként az egy-egy Primát.

(Az öt tagú bizottság tagjai: Molnár Árpád, a Répcelaki Takarékszövetkezet vezetője, Kondor János a gyáriparosok megyei elnöke, dr. Vágó Attila körzeti orvos, Rácz István, a VOSZ megyei társelnöke és Szőnye József elnök.)

Újdonság lesz, hogy még elegánsabbá tesszük az ünnepséget, még több résztvevő előtt adjuk át majd a díjakat új helyszínen, az idén felavatott Weöres Sándor Színházban. Igazgatója, Jordán Tamás már kapott Prima-díjat, az idén országos jelölt lesz, Primissima lehet. Mi ennek a díjnak a lényege?

- Alapfilozófiája: a vállalkozók ezzel ismerik el a kultúra és a tudomány legjobbjait - válaszolja Szőnye József.  - A Prima-díj a reál szféra tisztelgése a humán szféra előtt. Ugyanakkor nem feledkezünk meg a Vasban élő, működő, munkájukkal elismerést kiváltó vállalkozókról sem. Az ünnepségen adjuk át a 2011. év megyei vállalkozója díjakat a különféle szakmák 12 legjobbjának, hárman megkapják a VOSZ-tól az  Az év vállalkozója országos elismerést. -

Az idén a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a megye legnagyobb értékű díjainak átadása a korábbiaknál még rangosabb ünnep legyen október 27-én. Meghívják rá Vas megye közéletének meghatározó szereplőit.

Az idei országos Prima Primissima magyar színház- és filmművészet kategória jelöltjei: Béres Ilona, Jordán Tamás és Tordy Géza. Kik kapják meg  idén a Primát? 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!