Megzenésített Berzsenyi verseket mutattak be

Bemutatták a frissen elkészült négy új Berzsenyi-dalt vasárnap a művelődési házban egy tavaszköszöntő dalostalálkozó keretében, ahol vendégkórusok egészítették ki a Hetyei Dalkör műsorát.

Merklin Tímea

A történet ott kezdődött, hogy egyszer csak homlokon csókolta a Múzsa Süle Ferencet: valósítsa meg régi álmát, zenésítse meg Berzsenyi verseit, teljesítse ki ifjabb kori próbálkozásait. Sokáig arra gondolt, hogy is merészelhetne ő zeneszerzésbe fogni neves művészek árnyékában, aztán mégis belevágott. Mostanra pedig "divatba jövő" zeneszerző vált belőle, akinek muzsikáját szívesen dalolják az emberek.

Süle Ferenc énekelteti a Berzsenyi-dalokat a falubeliekkel közösségi rendezvényeken. Képzeljük el: a művelődési házban összegyűlt helyi közönség együtt zengte vasárnap - nem először - A szerelemhez című költeményt Süle Ferenc dallamával. Miután a hetyei dalkör "előénekli" a verset, a zeneszerző kiosztja a kottákat, amire a laikusok is támaszkodhatnak. Fültanúi vagyunk annak, hogy a nehéz Berzsenyi-szöveg - "Psziché biztos kebeléből / Repülj fe-lém / Eged fényes éteréből / Csöpögtesd belém / Ó szerelem malasztjait / Mennyből eredt balzsamait" - népdallá válik az ajkakon. És szemtanúi lehetünk annak, hogy az itt együtt éneklő embereknek ez örömet okoz.

A népdallá változtatás projektjét Süle Ferenc egy másik szálon is viszi: a Hetyei Dalkör CD-jét bemutatókra viszi, ahová csak lehet, főleg középiskolákba, ahol a tanárok és a diákok is örülnek, hogy a zene által "Berzsenyi közelebb jön." Eddig a celldömölki gimnáziumban és a szombathelyi Bolyaiban mutatták be a Berzsenyi-dalokat jó visszhanggal, most a Kanizsai gimnáziumba készülnek a projekttel. A CD-n megjelent dalokból hallhatunk majd a Berzsenyi Dániel Könyvtár Berzsenyi-kiállításának megnyitóján is.

Az új dalokat bemutató vasárnapi koncert zsúfoltan telt házas rendezvény volt, amit megtisztelt jelenlétével Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is, hogy nyomatékosítsa e tevékenység fontosságát. Terjeszteni kell a Ber-zsenyi-dalokat, minimum Vas megyében, ha lehet országosan is. Ez az egyházashetyei születésű, 19. századi költő által létrehozott szellemi érték továbbörökítésének egyik leghatékonyabb módja.

A Hetyei Dalkör azonban nem saját magát szerette volna ünnepelni, hanem a tavaszt, ezért vendégeket is hívott a bemutatóra: a Koranc Katalin vezette cserszegtomaji Tátika Népdalkört és a Vörös Krisztina vezette Káldi Asszonykórust, melyek dalcsokraikkal kiteljesítették a tavaszköszöntő műsort.

A dalostalálkozó vendége volt Molnár Gyula, aki a saját verseivel - és nyugdíjasklubos társa, Bejczi Józsefné Vica segítségével - beszélt arról, mit jelent a dal az ember életében: a lélek muzsikája. A koncerten verses és megzenésített formában is elhangzottak az új Berzsenyi-dalok: A csermelyhez, A közelítő tél, Phyllis, Vénuszhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!