Micsoda törvények! A huszonkilenc négyzetméteres büfében kilenc hűtőt kell tartani

Sárvár - Winter István azt mondja, nem a hatóságok ellenőreivel van baja, hanem a törvényalkotókkal. Akik íróasztal mögött ülve sokszor olyan jogszabályokat alkotnak, amelyek a józan ész határait súrolják. Így fordulhat elő, hogy a sárvári fürdő 29 négyzetméteres büféjében kilenc hűtő és négy mosogató van.

Nagy Ildikó

Meg persze többkilónyi hivatalos papír. Csak azt tudnám, hogy juthattunk el idáig  mondja Winter István, a sárvári fürdő egyik büféjének üzemeltetője, majd vaskos dossziékat tesz elém.

Ezzel akár egy részvénytársaságot is elirányíthatnék , bök a több száz oldalas HACCP-kézikönyvre. Hát, mit mondjak: elég csak belelapozni, máris elmegy a kedvünk a vállalkozástól. A veszélyelemzést, kritikus szabályozási pontok rendszerét ismertető könyv elején mindjárt azt olvashatjuk, hogy az alkotó 42 jogszabály alapján állította össze, tegyük hozzá: súlyos tízezrekért. 

Aztán az is kiderül, hányféle alapdokumentum kell egy szezonális minibüfé üzemeltetéséhez: működési engedély, a kategóriába sorolásról szóló határozat, az ivóvíz-szolgáltatásra és a szennyvízcsatorna használatára, a veszélyes hulladék elszállítására vonatkozó szerződések, munkaköri leírások, foglalkozás-egészségügyi szerződés, bizonyítványmásolatok, hatósági hozzájárulások, ja, és a rágcsáló és rovarirtási szerződés sem hiányozhat. 



A kötelező  hivatalos  iratok is megtöltenek egy szekrényt  Fotó: Benkő Sándor

Persze egy dolog a papír. A jogszabályok következménye meg egy másik. Winter István 29 négyzetméteres büféjében  ahol a mirelitből készített hal és krumpli a legkomolyabb étel  kilenc hűtő van.  Egy a húsárunak, még akkor is, ha ő csak virslit és sonkát tart. Egy a zöldségeknek, egy a pár guriga sajtnak, egy a fagyasztott halnak, egy a mirelit hasábburgonyának, egy az olvasztásra szánt halnak, kettő az italoknak, egy pedig a jégkrémeknek. Hát, ennyit a környezet- és klímavédelemről... De mosogatókban sem szűkölködik, abból is akad vagy négy. 



Mivel István az ételeit műanyag tányérokon szervírozza, termékdíjat is kell fizetnie. De előbb meg kellett szereznie a GLN, a VPID és a KÜJ-számot. Mindegyiket más-más helyről. Bekukkantunk még a tisztítószereket rejtő, kulcsra zárható szekrénybe, aztán gyorsan vissza is csukjuk, hiszen lehet, hogy a kíváncsiskodást is dokumentálni kellene. 



Akárcsak a takarítást, vagy naponta háromszor a hűtők hőmérsékletét. Ha valami hibádzik, súlyos tízezrekbe kerül a mulasztás. Winter István hangsúlyozza: nem a hatóságokkal van baja, hanem a törvényalkotókkal. Elmeséli még, hogy akkor szakadt  el  nála  a cérna, amikor a HACCP kézikönyvbe be kellett írni a menekülési útvonalat.

Istenem, hát merre menekülhetnék? Hiszen csak egy ajtó van  kap a fejéhez. Aztán jót nevetünk. Pedig igazából sírnunk kellene.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!