Mindszenty Emlékérem 2012: Böjte Csaba és Mága Zoltán a két díjazott

Idén Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes és Mága Zoltán hegedűművész kapja a Mindszenty Emlékérmet a bíboros nevét viselő társaságtól Csehimindszenten.

Merklin Tímea

Az 52 éves Böjte Csaba  ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Életének ez a szakasza 1992-ben  Déván kezdődött, ahol oltalmába fogadott néhány utcagyereket. A 37 éves Mága Zoltán zenéjében a komolyzenét, a cigányzenét és a popzenét vegyíti. Zenészcsaládba született, tizenkét évesen már a Rajkó Zenekar prímása volt. 1996-ban Budapest Gipsy Band néven együttest alapított. 2000-ben kezdett fellépni a magyar Moulin Rouge-ban, aminek 2003-ig művészeti vezetője is volt. Rengeteget koncertezik külföldön. Számos jótékony célú kezdeményezést támogat, az Aranyhegedű Alapítvány alapítója, kuratóriumi elnöke.
 
Az ünnepség, amelynek keretében a díjat számukra átadják, szombaton 17 órakor kezdődik Mindszenty bíboros szülőházában. A díjátadás után 18 órakor Mága Zoltán jótékonysági koncertet ad a csehimindszenti templomban. A hangverseny bevételét a hegedűművész Mindszenty József szülőházának felújítására és a gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekvédelmi Központ javára ajánlja fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!