Molnár Csaba szerint a Fidesz negyedszerre is elbukik a választáson

A kancelláriaminiszter szerkesztőségünkben adott interjút lapunknak. Molnár Csaba szerint a következő kormánynak folytatnia kell az elmúlt másfél év gazdaságpolitikáját.

Angyal László

Molnár Csaba hangsúlyozta: nyolc év baloldali kormányzás értékelését alapjaiban határozza meg az utolsó másfél év teljesítménye.

- Néha fájdalommal, néha nehéz intézkedésekkel, de sikerült stabilizálni az országot. Jó úton járunk, ezt mutatja a forint árfolyama, a csökkenő kamatszint, az uniós viszonylatban is alacsony költségvetési hiány. Neves külföldi elemzők szerint Magyarország a térségben az élre került a versenyben, ami arról szól: ki jut ki előbb a válság okozta mély gödörből - mondta a kancelláriaminiszter.

Felvetésünkre a Bajnai-kormány mellett a nemzetközi hitelintézeteknek is volt némi szerepük a stabilizációban a miniszter leszögezte: amikor a világgazdasági válság elérte Izlandot, a Gyurcsány Ferenc vezette kormány reagált, és elkészítette válságkezelő csomagját.

Az is kevéssé ismert, hogy a költségvetésünk piaci alapon finanszírozható, ezért már régóta nem hívunk le egyetlen fillért sem az IMF-hitelből.

Molnár Csaba megemlítette: nincsenek titkok, trükkök, nem lesznek kormányváltáskor szekrényből kihulló csontvázak. A miniszterelnök ezért mondta: az ország pénzügyei nyitott könyvként bármelyik demokratikus erő számára megismerhetők.

Reagálásunkra az MSZP ezek szerint tanult az öszödi beszédből a miniszter így felelt: Orbán Viktor  ismerte el, hogy 2006-ban a Fidesz tisztában volt az ország állapotával. Két évvel később azt mondta: tudták, mi vár rájuk, ezért annyira nem is akartak győzni a választásokon.

A kancelláriát irányító politikus állítja: a válság ellenére is jobban élnek ma az emberek, mint 2001-ben.
- Ha csak Szombathelyet nézzük, a város páratlan fejlődésen ment át. Csak 2002 és 2010 között több mint 27 milliárd forint uniós forrás érkezett a vasi megyeszékhelyre, nem kis részt dr. Ipkovich György polgármesternek, illetve dr. Nemény Andrásnak a regionális fejlesztési tanácsban végzett munkájának köszönhetően. -

Molnár Csaba szerint lehet ezt az irányt tartani. - Az elemzők által várt gazdasági növekedés hazánkban jövőre 3,5-4 százalékos lesz. De csak akkor, ha a következő kormány ugyanilyen szigorú költségvetési politikát folytat. A választás nincs lefutva, eddig háromszor történt meg, hogy januárban a Fidesz vezetett a közvéleménykutatóknál, majd elbukott. Miért lenne ez most másként? - tette hozzá a politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!