Négy magyar hegymászó tűnt el a Himaláján (frissítve - utolsó blogbejegyzésük)

Négy magyar hegymászónak veszett nyoma a Kelet-Himaláján. A hegymászócsoport tagjai a Himalája szomszédságában lévő - ember még nem járta - 6079 méteres a Zsen Csong Feng (Ren Zhong Feng) csúcsot készültek meghódítani. Kik a csapat tagjai és mit írtak utolsó blogbejegyzésükben?

MTI

Szerda reggel a kínai sajtóban megjelent, továbbá a szecsuani kormányzat illetékesei megerősítették, hogy     A magyarok egy nem megnevezett hatezer méter magas csúcs meghódítására készültek Nyugat-Szecsuanban Simian (Shimian) járás Jaan (Yaan) városának közelében - tudatják a kínai nyelvű internetes hírek, valamint a központi sms hírszolgáltatás. A magyar hegymászócsoportnak október 31-én kellett volna visszaérkeznie a tartomány székhelyére Csengduba (Chengdu), de ez nem történt meg.

Helyszíni jelentések szerint a mentést nehezíti, hogy egy lényegében ismeretlen tereptől van szó, és az időjárási körülmények sem kedveznek, mivel esik az eső.
   
Sárközy Péter pekingi magyar főkonzul az MTI tudósítójának arról számolt be, hogy szerdán délelőtt a szecsuani tartományi kormányzat külügyi hivatala hivatalosan is tájékoztatta a magyar nagykövetséget arról, hogy négy magyar hegymászót eltűntnek nyilvánítottak, és keresésük megkezdődött.

A pekingi magyar külképviselet várja a kínai külügyminisztérium mára ígért részletes tájékoztatását. A magyar külügyminisztérium megkezdte a kapcsolatkeresést a vélhetően érintett hegymászók hozzátartozóival.
   
Nagyban valószínűsíthető, hogy a hegymászócsoport tagjai azonosak azokkal, akik október 7-én indultak Kínába azzal a céllal, hogy a Zsen Csong Feng (Ren Zhong Feng) expedíció keretében október végéig feljussanak a Himalája szomszédságában lévő - ember még nem járta - 6079 méteres csúcsra. A Zsen Csong Feng nem hivatalos neve a csúcsnak, a Minya Konka-tól, Szecsuan legmagasabb, 7566 méteres hegycsúcsától délre található.

Október 22-én keltezett a csapat utolsó blogbejegyzése

Nagyban valószínűsíthető, hogy a négy érintett: dr. Csizmadia Péter budapesti fizikus, a Pető Intézet munkatársa Mikolovits Veronika, a szári Tolnay Kata, valamint negyedik társuk, Pechtol Balázs.

Tapasztalt hegymászókról van szó, akik október 7-én indultak Kínába azzal a céllal, hogy a Zsen Csong Feng (Ren Zhong Feng) expedíció keretében október végéig feljussanak a Himalája szomszédságában lévő - ember még nem járta - 6079 méteres csúcsra. A Zsen Csong Feng nem hivatalos neve a csúcsnak, a Minya Konkatól - Szecsuan legmagasabb 7566 méteres hegycsúcsától - délre található.

A hegymászók internetes blogjában (http://www.expedicio.julianus.hu/hirek.htm" target="_blank") az utolsó bejegyzés október 22-i keltezésű. Vera írja: "az északi falról visszapattantunk egyelőre, fiúk 5500-ig jutottak, de onnan nincs tovább. Közben megint bejött a köd és a havazás, nem is látni, merre kéne menni. Újabb várakozás. Mindenki jól van." Kata: "Ma útkeresés volt az északi falban. 5500 m-ig ok, tovább kérdéses. Mindenki jól van."

Magyar hegymászók balesetei az elmúlt tíz évben:

1999. április 15. - Ausztriában, Wiener Neustadt (Bécsújhely) járásban, Hohe Wand település területén hegymászás közben lezuhant és meghalt egy 29 éves soproni tanár.

2000. március 17. - Ausztriában, a Grossglockner környékén lavinaomlás áldozata lett három fiatal magyar alpinista.

2001. augusztus eleje - A Magas-Tátrában, a Nagy Tarpataki völgy sziklafalán szerencsétlenül járt egy 24 éves magyar hegymászó, aki kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe.

2001. október 17. - A Mount Everest meghódítása közben, 6400 méteres magasságban halálos balesetet szenvedett a Magyar Millenniumi Mount Everest Expedíció orvosa.

2002. március 26. - Az olaszországi Alpokban életét vesztette egy 47 éves magyar férfi, amikor gleccser-szakadékba zuhant.

2003. június 5. - Ausztriában életét vesztette egy 54 éves magyar állampolgárságú, de a stájerországi Liezenben élő férfi, aki hegyi túrára indult a Cousin-csúcsra, de hegymászás közben lezuhant.

2003. november 16.- Jordániában, a Vádi Rum sivatagban sziklamászás közben szakadékba zuhant egy magyar fiatalember, aki öt nappal később belehalt sérüléseibe.

2003. november 26. - Ausztria legmagasabb hegycsúcsánál, a Grossglocknernél egy 30 éves magyar hegymászó 3600 méteres magasságban megcsúszott és lezuhant a hegyről.

2003. november 30. - Az ausztriai Stájerországban a Hochtor csúcs megmászására indult két magyar hegymászó közül az egyik 200 métert zuhanva életét vesztette, míg a sziklafalon rekedt társát megmentették.

2005. május 8. - A felső-ausztriai Hallstatt közelében halálos balesetet szenvedett egy 38 éves szombathelyi férfi, amikor mintegy 1340 méteres magasságban, a Denevértábornak nevezett meredély felett elvesztette az egyensúlyát és húsz métert zuhant.

2007. február 12. - Az északkelet-olaszországi Belluno közelében két magyar alpinista életét vesztette hegymászás közben egy gleccserrepedés következtében.

2007. július 22. - Az alsó-ausztriai Neunkirchen környéki hegyekben halálos balesetet szenvedett egy magyar középiskolás. A szerencsétlenül járt tanuló 16 társával, egy tanár kíséretében túrázott, amikor lezuhant egy szakadékba.

2007. október 20. - A stájerországi Hochschwab hegységben egy magyar hegymászót maga alá temetett a lavina. Holttestét október 25-én találták meg.

2008. május 18. - Az ausztriai Rax-Alpokban, Reichenau közelében balesetben életét veszítette egy magyar hegymászónő.

2009. május 20. - A Himaláján egy erdélyi születésű miskolci hegymászó, az expedíció orvosa 7300-7400 méteres magasságból lezuhant és meghalt.

2009. augusztus 15. - Ausztriában a Salzburg tartománybeli Filzmoos közelében kilencven méteres mélységbe zuhant és életét vesztette egy 25 éves martonvásári hegymászó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!