Négycsillagos szálló lehet a Mikosd-kastélyból

Elkezdődött a Mikosd-kastély megóvása Mikosszéplakon: télre helyrehozzák az évtizedek alatt teljesen megrongálódott tetőt. Wellnes kastélyszálló lesz a volt gyermeküdülőből.

Angyal László

Munkások dolgoznak a Mikosd-kastélyban. Nagy szó ez, mert az egykori gyermeküdülőnek az elmúlt húsz évben több tulajdonosa is volt, de egyik sem  viselkedett gondos gazda módjára. A teljesen lepusztult műemlék környéke viszont kezd megújulni: két tó körvonalai rajzolódnak ki a Széplak patak mentén.
 
Az objektum őrzésével megbízott helyi férfi elmesélte, hogy az egyik  látványtó lesz, a másik viszont igazi turista attrakció: csónakokkal, szigettel.

A Mikosd-kastély nemrég váltott tulajdonost, de ezúttal apáról leányra szállt a tulajdonjog. Ennek vélhetően praktikus okai vannak: projektcégbe apportálják az ingatlant.

A tulajdonosoktól megtudtuk, hogy a végső cél a teljes felújítás, pályázati pénz segítségével. A műemlékvédelmi hatósággal egyeztetett tervek minden esetre elkészültek, ezt az interneten mi is megszemléltük. Túlzás nélkül állítható, hogy a négycsillagos, hatvan szobás komplexum igazi éke lesz a Hegyhátnak. A szálló a tervek szerint két ütemben épül, az első ütemben 30 szobával. Ráadásul a terület alatt ásványvíz és termálvíz is található.

Addig is vannak azonban sürgető feladatok. Elkezdődött a tetőszerkezet felújítása, ezzel a tél beállta előtt végeznek. A másik gond a kastélyhoz vezető úton lévő híd állapota: a megroggyant műtárgy felújítása elkerülhetetlen. Azonban még nem teljesen tisztázott a híd tulajdonjoga, ami kissé hátráltatja a munkát. A műszaki egyetem egyik mérnöke viszont már a helyszíne járt, és tanulmányt készít a híd korhű felújításáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!