Nem épül fel újra a sajtgyár

Körmend - Szinte bizonyos, hogy nem épül fel újra a Rába-parti város szélén két éve áprilisban leégett sajtgyár. Úgy hírlik, hogy az ingatlan holland tulajdonosa el akarja adni a területet.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Két éve április végén porig égett a körmendi sajtgyár négyezer négyzetméteres üzemcsarnoka. Többmilliárdos kár érte a céget. A város tárgyalt a sajtgyár holland tulajdonosaival, akik először gondolkodtak azon, hogy újból felépítik a gyárat, mára azonban úgy tűnik, megváltoztatták korábbi szándékukat.

Tavaly január végén megírtuk, a városban az a hír járja, hogy a holland tulajdonosok szeretnék eladni a területet, s már tárgyalások is zajlottak két multicéggel. 

Ekkor megkerestük Dr. Czvitkovics Gyula körmendi alpogármestert, aki elárulta: szinte biztosra vehető, hogy a sajtgyár nem épül fel újra. A hollandok egyelőre nem közölték az önkormányzattal, hogy tárgyalnak-e a terület értékesítéséről, és ha igen kikkel, de az alpogármester biztos benne, hogy időben tájékoztatni fogják őket az esetleges új beruházásról.

A napokban az üresen álló telekre kikerült az eladó tábla. A rajta lévő telefonszámot, csakúgy mint a szombathelyi székhelyű céget,  többször is megpróbáltuk felhívni, azonban senkit sem sikerült  elérnünk. 

Bebes István, Körmend polgármestere annyit elárult, hogy múlt héten, az eladó tábla kihelyezése után felvette a kapcsolatot a terület tulajdonosával. 

- A holland tulajdonos Belgiumban él, telefonon  megkérdeztem tőle, hogy milyen tervei vannak az öthektáros építési területtel. Erre nem adott konkrét válaszokat, annyit azonban megígért, hogy ha pár hét múlva Magyarországon jár, akkkor személyesen is beszélünk az ügyről - tájékoztatott Bebes István.

A polgármester szerint az eladó tábla kitéte arra utalhat, hogy nem épül újjá a sajtgyár. Hozzátette: ez a városnak éves szinten  tízmillió forint iparűzési-adó kiesést jelent, ezt az összeget már tavaly sem kalkulálhatták bele a költségvetésbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!