Nem lesz elbocsátás a LuK Savariánál

Szombathely - Az LuK Savaria Kft.-t nem érintik a céget tulajdonló Schaeffler-csoport által tervezett költségcsökkentési intézkedések. És még egy jó hír: az itteni egység felpörögni látszik.

zaol.hu

Autóipari beszállítóként  tavaly az LuK Savaria Kft.-t is elérte a válság, a cég termelése az elmúlt hónapokban 30 százalékkal esett vissza. A vállalat különböző költségtakarékossági lépésekkel, előbb a túlórák és a kölcsönmunka-erő leépítésével, majd a heti munkaidő 40 óráról 37,5  órá-ra való csökkentésével, továbbá magas hozzáadott értékű  munkák idehozatalával, valamint  átszervezésekkel próbálta tompítani a válság hatásait. És el is érte a célját, mi több, dolgozói forrásból úgy értesültünk, hogy az elmúlt hetekben a megrendelések száma növekedni kezdett. 
 
Már csak ezért is hatott meglepetésként a Németországban felröppent hír, miszerint az  LuK Savarai Kft.-t  is tulajdonló  Schaeffler-csoport 8000 alkalmazottját tervezi elbocsátani. Erre fel persze elindultak mindenféle  találgatások, s az eligazodást bizony nem segítette, hogy a különböző értesüléseket a  konszern nem kommentálta. A hivatalos nyilatkozatot e hétre ígérték, s ez előbb Németországban, majd nálunk is  megtörtént, nevezetesen: Michael Reinig, az Luk Savaria Kft. ügyvezetője közölte, hogy  bühli anyavállalatához hasonlóan az 1200 dolgozót foglalkoztató  szombathelyi  egységet sem érintik a cégcsoport  döntően amúgy munkaidő-csökkentési  intézkedései (amellyel a személyi költségeken 250 millió eurót akar megspórolni a  Schaeffler-konszern). 

Michael Reinig nem mellesleg érdeklődésünkre megerősítette, hogy  a több országban bevezetett, az új autók vásárlását segítő állami támogatásoknak köszönhetően  az LuK Savaria gyártási számai is felfelé tartanak, ám azt sem rejtette véka alá, hogy a felfutás csak a nyár közepéig, a szabadságolási időszak elindulásáig látszik biztosnak.  Német lapinformációk szerint a Schaeffler-csoport nem kis részben a Continental átvételébe rokkant bele. A válság és az említett ügylet miatt eladósodott cégnek 5-6 milliárd euróra lenne szüksége a kilábaláshoz. 



Maria-Elisabeth Schaeffler, a cég tulajdonosa múlt nyári látogatásakor úgy nyilatkozott: hosszú távon számol az LuK Savaria Kft.-vel Fotó: Kiss Teodóra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!