Németh Pálra emlékeztek: felavatták a "dobópápa" emléktábláját

Szombathely - Június 20-án lett volna 72 éves <em>Németh Pál</em>, a világhírű atléta mesteredző. Sajnos születésnapját már nem érhette meg – január 9-én ment el közülünk –, de kollégái, sportbarátai, tisztelői nem feledkeztek meg róla.

Horváth Erika

Az első Németh Pál-emléknapra az ország minden részéből érkeztek, hogy főhajtással, gyertyagyújtással tisztelegjenek  a „dobópápa” nyughelyén, az oladi Battyány-Strattmann László templom kolumbáriumában. 

Aztán az Arena Savaria aulájában gyűltek össze mintegy százan, ahol felavatták a Dobó SE, a Halmay Zoltán Hagyományőrző Egyesület és az Unihall Kft. által készíttetett emléktáblát. Az egész napos program a mesteredző mindennapjainak színterén, a Sugár úti dobópályán folytatódott az újonnan készült Németh Pál-plakettek átadásával, majd egy újabb avatással. 

Hiszen már tető alatt van az a dobópálya kiszolgáló épületéhez hozzáépített új, 120 négyzetméteres munkacsarnok, amit Németh Pál elképzelései szerint pályázati pénzből, de sokkal inkább összefogással, segítséggel, és a Dobó SE két elnökségi tagja, P. Holl Jenő, Békefi Miklós, valamint a régi kolléga, Grünwald János két hónapnyi, kétkezi munkájával épült. 

A tanítványok -  mit sem törődve a szakadó esővel – egy különleges, páros kalapácsvető versennyel tisztelegtek: a Szabó Dániel-Iván Ivett duó bizonyult a legjobbnak. 

Ugyanez idő alatt a Dobó SE „nagykövete”, az olimpiai ezüstérmes Pars Krisztián a magyar válogatott tagjaként – új edzője, Németh Zsolt, Németh Pál legkisebb fia kíséretében - Norvégiában, az atlétikai csapat Európa-bajnokságon szerepelt.  Ahogy idén mindig, ezúttal sem adta alább az első helynél: a négy sorozatból álló viadalon 77,78 méterrel nyert az olimpiai bajnok szlovén Kozmus (77,34) előtt. 

A nap zárásaként megelevenedett a múlt; Komondi Gábor 2001-ben készült A dobópápa című portréfilmjében magát Németh Pált láthattuk-hallhattuk az életéről, a sportról, pályafutásáról beszélni. 

Majd élőben a híres tanítványt, az Európa-bajnok Gécsek Tibort, aki bepillantást engedett a mesterrel való kapcsolatába. És összegzésül annyit mondott: „ha nem ő lett volna az edzőm, nem lettem volna kalapácsvető. Mindent neki köszönhetek. Az ő személyisége, útmutatása kihat a civil életemre is – és ez mindig is így lesz.”



Családtagjai leplezték le Németh Pál emléktábláját az Arena Savariában  Fotó: Kiss Teodóra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!