Nőként karriert építeni a két világháború között Szombathelyen

A 19-20. század fordulóján jellemző liberális feminizmus jogbővüléssel párosult. Szaporodtak a nőegyletek, azzal a céllal, hogy a nők autonómiáját kiterjessszék az oktatás és a politika terén. A nők magas presztízsű karriereket harcoltak ki maguknak, részt vettek a felső oktatásban, választójogot kaptak. Az irányvonalak a Horty-érában megváltoztak.

Kelbert Krisztina kutatási témája a két világháború közti Szombathely nőtörténete, erről tartott előadást a Vasi Múzeumbarát Egylet meghívására a Savaria Múzeumban szerdán a nőnap alkalmából.

A Horty-korszak fő csapása az antiliberális neokonzervativizmus volt. Korlátozták az oktatási lehetőségeket. Az 1920-as XXV. törvénycikk, a numerus clausus a faji megkülönböztetés miatt lett nevezetes, de a nők oktatásának visszaszorítása is benne foglaltatott. Kovács Emil a Nemzetgyűlésben a numerus clausus tárgyalásakor így fogalmazott: Majd ha a mi leányaink, asszonyaink a fonóhoz, orsóhoz visszatérnek, ki fog sülni, hogy nemcsak kenyér megszerzésében, de a ruházat megszerzésében is még visszavesszük Magyarországon azt a jó magyar nevet, amely híres volt arról, hogy olyan szöveteket, ruházatokat csinált, amelyek a perzsaszőnyeggel vetekednek tartósságban, és csináltak nizzai selymek nélkül olyan díszmagyart, amilyent még nem látott a világ. (A gyűlésben ilyen bekiabálás is elhangzott: Főzőkanalat nekik!

A numerus clausus az egyetemek hatáskörébe utalta, hány nőt vesznek fel. A budapesti orvostudományi egyetemen előbb korlátozták, majd megszüntették a nők képzését. A műegyetemen csak korlátozták a felvehető létszámot. Vidéken ez nem volt jellemző. A kultúrpolitika célja az volt, hogy a nőket csak bizonyos pályákra engedjék be. A művelt háziasszony ideáját akarták kialakítani, visszavezetni a nőket a családi életbe. Prohászka Ottokár 1928-ban például azt írta: A nő társadalmi küldetése, hogy feleljen meg férje kívánságainak és utánozza azokat a derült, jólelkű asszonyokat, akik nem panaszolják fel, hogy nőnek születtek, nem nagyítják állapotuk nehézségeit, nem nézik szolgai tehernek az anyaságot, melytől féltik életüket és szépségüket, hanem föltalálják hivatásukban magukat, s tényleg beválnak mint a férfi segítőtársai.

A hétköznapi női eszménykép engedte az ösztönös tanulási és munkavállalási kedv érvényesülését. Helyi nőegyletek is alakultak. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ) vasi csoportja 1920-ban jött létre. Az országos elnöknő Tormay Cecil bárnónő volt, a helyi szervezet özv. Szegedy Györgyné vezetésével indult, majd Koroknay Istvánné lett az elnök. A MANSZ ernyőszervezet volt, összefogta a már létező katolikus és protestáns szervezeteket; izraeliták nem lehettek tagjai. Keresztény és nemzeti alapon állt a szövetség család és haza jelszóval. Olyan középosztálybeli nők voltak tagjai, akik karitatív tevékenységet folytattak, kiosztották az amerikai vöröskeresztes adományokat, társas délutánokat szerveztek. Szombathelyre a MANSZ révén jöttek svájci cserediákok. 1929-től Sarlay Ferencné lett az elnök, aki szakosztályokat szervezett, különös tekintettel a gyermekvédelemre. Napközik, kollégiumok jöttek létre ezidőben. Fontos volt számukra az anyák védelme, nyelv-, tánc- és kézimunkatanfolyamokat hirdettek asszonyoknak. Figyelmet fordítottak az iparvédelemre,  csak hazai terméket vásároltak, illetve olyan termékeket használtak, amiket ők maguk állítottak elő. Voltak például háziszövödéik. Jelszavaik között szerepelt: Készítsen mindenki tarhonyát! A március 15-ét felvonulásokkal ünnepelték. Jelentős kapcsolati hálózattal bírtak, volt saját leánykörük, cserkészcsapatuk. Kultúrprogramjaik közt jelentősek voltak a magyar bálok, teaestek. Sokáig a Kultúrpalotában (mai Savaria Múzeum) volt a székhelyük. Kézimunka szakköreikben tanulmányozták a vasi motívumokat. Tartottak népviseleti ruhabemutatókat, amelyekre az egész országból érkeztek a résztvevők.

A magyaros ruhamozgalom 1933-ban indult. Célja a hagyomány felélesztése és a modern divatba való beillesztése volt. Vagy a hagyományos  ruhaanyagot vagy a mintáját vagy a szabását utánozták, egyszerre a hármat soha. Hímzés, zsinórozás került a modern holmikra. A motívumok a leánygimnáziumokba is beszivárogtak, a szombathelyi intézmény leányainak egyenruhái  például zsinórozással készültek. A magyar bálokon kötelező volt a díszmagyar.
A nőegyletek számára új kihívást adott a második világháború kirobbanása. Nemzetvédelmi feladatokat vállaltak, sokan magukévá tették a revízió gondolatát, részt vettek légoltalmi előadásokon, háziápolási tanfolyamokon, önkéntes honvédelmi munkaszolgáltaton. A háziasszonyi és a nemzetvédelmi szerepek egyforma hangsúlyt kaptak; a konzervatív irányvonalat a család, otthon, haza eszme fémjelezte.

A Magyar Nők Szent Korona Szövetségének is alakult szombathelyi csoportja; 1926-tól 1944-ig működött, helyi  elnöke  Valikó Istvánné vezetésével. A Habsburg-ház iránti hűség terjesztése és fokozása volt a céljuk.  Társadalmi összetétele szerint ez volt a történelmi, gazdasági és tudáselit. A karitatív munkát a királyi család  nevében folytatták. Kulturális tevékenységük része volt az 1928-as rendezvény is, ahol 19 élőképben mutatták be az asszonyok divattörténetét.

Miközben a hivatalos irányzat a konzervativizmus volt, teret nyert a Garzonne-divat, az új fiús szépségideál. Megjelent a miniszoknya, a szmoking, a cigaretta. A Vasvármegye 1937-ben azt írta: Egy mindenáron diplomára törő női karriert tört ketté tegnap Ámornak egy jól irányzott nyila. Galló Gabriella gyógyszerészmestert nőül vette Parczer Géza bankigazgató. Galló Gabi makacs tanulnivágyását, kitűnő gimnáziumi maturáját, egyetemi végzettségét veszi számba a jegyzet, hogy s mint törtetett előre a keményfejű kislány, de a diploma használatára már nem került sor, mert jött egy hajadon bankigazgató...