Nyolc-kilenc százalék a nem teljesítő hitelesek száma

Papp Edit, az Erste Bank Hungary első embere nem tartja kizártnak, hogy a csökkenő jövedelmezőség miatt a honi bankrendszerben nem áll majd rendelkezésre elegendő forrás a kkv-szektor hitelezésére. A banszakember erről egy vasegerszegi fórumon beszélt.

Kiss Tamás

Nagy nyíltsággal, önkritikusan és a problémák hátterét megvilágítva beszélt a honi bankrendszerrel kapcsolatos anomáliákról Papp Edit, az Erste Bank Hungary Nyrt. (vasi származású) elnök-vezérgazgatója, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja a Vasegerszegi Közéleti Klub és a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriaparosok Szövetségének vendégeként.

A szakember - aki 2007. januárja óta áll az Erste élén - a pénzügyi-gazdasági válságról szólva kifejtette, hogy felelőtlen amerikai bankárok a kiemelkedő haszon reményében olyan pénzügyi termékeket dobtak nagy számban piacra, amelyek működését talán ők maguk sem ismerték, értették, s olyanok kaptak tömegesen hitelt, akik képtelenek voltak visszafizetni azt. 

2008. őszére olyannyira súlyossá vált a helyzet, hogy az amerikai kormány kénytelen volt beavatkozni, s tőkeinjekcióval segíteni a bankokon, megmentve így a rendszert a teljes összeomlástól. Persze Európa sem úszta meg a válságot, kiderült, hogy a nyugati bankok portfóliójában is fellelhetők a mérgező, toxikus papírok, a kormányok azonban itt is léptek, életben tartották a pénzintézeteket. Papp Edit elmondása szerint: ha a külföldi anyabankoknál voltak is mérgező papírok, azokat jellemzően nem a magyar leányvállalatoknál tartották, a honi bankrendszer így nem is került olyan helyzetbe, hogy tőkeinjekcióra lett volna szüksége.

Az események azonban ennek ellenére is komoly hatással voltak a honi bankokra, az anyavállalatok likviditási problémái ugyanis ide is begyűrűztek, beszűkültek a források, nem volt miből hitelt adni, ráadásul a bankszféra bizalmi indexe, akárcsak világszerte, nálunk is nagyot esett. Ez pedig komoly gond, Papp Edit szerint ugyanis a kereskedelmi bankok működése csak és kizárólag bizalmi elven lehetséges, az embereknek bízniuk kell abban, hogy a bankár felelősen bánik a pénzükkel, csak és kizárólag olyannak folyósít hitelt, akiről legjobb szakmai tudása szerint feltételezi, hogy a kihelyezett pénzt vissza is tudja majd adni.

A felelősség kérdése később egy hozzászólás kapcsán is felmerült, nevezetesen, hogy a bankok nagyon is hibásak abban, hogy  a devizahitelek kockázatairól csekély ismeretekkel bíró, csak az alacsony kamatszintet látó lakosság számára nyakra-főre szórták az ilyen konstrukciókat. Papp Edit e ponton is önkritikusan fogalmazott, mint mondta: a bankok minden bizonnyal maguk is korlátozhatták volna eme konstrukciók kihelyezését. (Mint ismert, az Orbán- kormány leállította a deviza alapú ingatlan-hitelezést.)

Papp Edit azt is kifejtette, hogy az előző kabinet intézkedései stabilizálták az árfolyamot, és visszaállították az ország iránti bizalmat, az ország (az állam, a vállalatok és a lakosság) magas eladósodottsága miatt azonban a központi gazdaságélénkítő lépések elmaradtak. Az előrelépéshez viszont most be kell kurblizni az országot, kérdés azonban, hogy a szükséges fejlődéshez tud-e majd hitelt biztosítani a bankszektor, amelynek egyre nagyobb problémát okoz egyrészt, hogy (a preferált devizahitelezés amolyan visszaütéseként) már 8-9 százalékon áll a nem teljesítő hitelesek száma, másrészt, hogy a fedezetként szolgáló ingatlanokat a pénzintézetek nem tudják értékesíteni. A hitelezéshez szükséges tőke felhalmozását e mellett a bevezetett bankadó is csökkenti, s mint arra Papp Edit rámutatott: ebben a helyzetben a bankok külföldi tulajdonosai erősen elgondolkodnak azon, hogy pénzeszközeiket itteni leányvállalataikhoz, avagy más, jobban jövedelmező területekre helyezik-e ki. Ez utóbbi esetben előfordulhat, hogy a kialakulófélben lévő nyugat-európai konjunktúrát meglovagolni igyekvő magyar kis- és középvállalkozások nem, vagy csak drágán jutnak hitelhez, ami pedig komoly versenyhátrányt jelent számukra.
 
- Az elmúlt hónapjaim azzal teltek, hogy meggyőzzem a tulajdonosokat, érdemes ide tőkét helyezni - engedett bepillantást a kulisszák mögé Papp Edit, hozzátéve... Na, de ez már banktitok, hamarosan úgyis kiderül, hogy siker koronázta-e a törekvéseit.
 
Parragh: Kína lenyűgöző

A vasegerszgei rendezvényen dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is megjelent, aki a sanghaji világkiállításon szerzett tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Röviden és tömören: Kína fejlődése lenyűgöző, a világkiállítás magyar pavilonja elképesztő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!