Operettmelódiák a Bartók Teremben

A gáláról megjelent előzetes híradásokban még nagyzenekarról beszéltek a szervezők, mire azonban eljött az előadás estéje, a zenekarból mindössze három kisebb hangszóró maradt  ezek is a színpad, nem a nézőtér felé fordítva. Emiatt a CD-ről szóló zene kifelé kásásan hatott, összefolyt, de az ének és a tánc azonban élő volt (még szép!), és az erőtejes énekhang, a látványos ruhák, alkalmanként akrobatikus elemek  - de elsősorban az ismerős dallamok megtették a magukét.

Ha pontosan az adjuk a közönségnek, amire vágyik, amiért eljött, nagyon egyenes út vezet a siker felé. Az operett  - amely kissé mostoha műfaj lett mára, holott korábban rengeteg előadást lehetett látnia  tévében  - kedvelői nincsenek elkényeztetve mostanában. A hébe-hóba rendezett operettgálák így mindig sikeresek. Így volt ez szombaton is: azt ugyan pontosan lehetett érezni, hogy a taps ebben az esetben sokkal inkább a szerzőknek szól, mint a színpadon néha kissé rendezetlenül mozgó táncosoknak, és az énekeseknek.

Ebben a szituációban mindig a Napsugár fiúk amerikai filmkomédia egy mondata jut eszembe. A két öreg komikus (alakítói Jack Lemon és Walter Matthau) végig haknizzák Amerikát, közben rengeteget piszkálják egymást. Egy alkalommal egyikük a másik fejéhez vágja: te nem is veszed észre, hogy nem a vicceiden nevetnek az emberek, hanem rajtad. A válasz: nem érdekel, csak nevessenek. Nagy bölcsesség: a legfontosabb, hogy tapsoljon a  közönség. Hogy kinek, minek, miért, ez kevéssé érdekes. Ilyen egyszerű lenne?

(Az este részleteket hallhatunk a Csárdáskirálynőből, a Marica grófnőből, A víg özvegyből, a Mágnás Miskából és más ismert operettekből. A koncert egy országos turné egyik  állomása volt.)