Orbán Szombathelyen is a Kárpát-medencei magyarság képviseletéről beszélt (Háttér)

Pozsony, Szombathely - A magyar képviselőknek a teljes Kárpát-medencei magyarságot kell majd képviselniük az Európai Parlamentben, aki ezt nem érti, vagy zokon veszi, az éppen az Európai Unió lényegével nincs tisztában - hangoztatta Orbán Viktor szombathelyi választási gyűlésén. Utánajártunk, hogy a május 23-án elhangzott esztergomi beszédből hogyan lett szlovák kampánytéma, és milyen történésekre reagált a Fidesz elnöke, amikor gyakorlatilag elismételte a tíz nappal korábban elhangzottakat. Vigyázat, húzós közép-európai történet következik.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Hányan képviselhetik a Kárpát-medencei magyarságot Brüsszelben? A kezdet

Ez a mondat váltotta ki a szlovákiai vihart. Május 23-án, szombaton Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke szombaton Esztergomban a Fidesszel közös kampányrendezvényen azt mondta, az európai egységesülés azt jelenti, hogy a jó magyar és a jó szlovák patrióta ugyanazt az irányt követheti, a civilizált európai együttélés irányát, egymás kölcsönös tiszteletét.

"Szlovákia lojális állampolgárai vagyunk", az MKP parlamenti képviselői az egyedüliek, akik soha nem szavaztak meg a szlovák parlamentben egyetlen olyan javaslatot sem, melynél felmerült az alkotmányellenesség gyanúja - jelentette ki a politikus a Mária Valéria híd esztergomi lábánál tartott rendezvényen.

Az európai parlamenti (EP) választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben, a szavazófülkében minden magyarra egy másik magyar vár a határon túlról  - mondotta ugyanott Orbán Viktor, a Fidesz MPP elnöke.  A közelmúltban határon túli területeken tett látogatásaira utalva kiemelte: a június 7-i döntés öt évre határozza meg a magyarok súlyát az Európai Parlamentben.

Veszélyben a Felvidék - a szlovák reakció

A szlovákok rögtön veszélyben érezték az ország területi épségét, Robert Fico május 25-én sajtóértekezletet hívott össze, amelyen a szlovák kormányfő úgy fogalmazott, gondot okoz a szlovák kormánynak az, ami a Fidesz és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökeinek szombati esztergomi találkozóján hangzott el. Orbán Viktor és Csáky Pál a Kárpát-medencei magyarság európai parlamenti képviseletének fontosságáról beszélt.

"Orbán és Csáky urak a Kárpát-medencét egy képzeletbeli területi egység szintjére emelték, amelyet az Európai Parlamentben minél több magyar nemzetiségű képviselőnek kellene képviselnie" - állította Robert Fico szlovák kormányfő hétfői kassai sajtóértekezletén.

 A szlovák sajtó is bírálta Orbánt. Öllös László politológus szerint nem zárható ki, hogy a politikusok nyilatkozatai befolyással lesznek a választókra, beleértve a szlovákiai magyarokat is. "Ők ugyanis úgy gondolják és úgy érzik, hogy Magyarország segítsége nélkül nem tudják megőrizni megszerzett jogaikat" - mondta Öllös a Hospodárské Noviny című gazdasági napilapnak  nyilatkozva. Az üzleti körökhöz közel álló újság szerint Fico reagálása Orbán szavaira egyértelműen azt jelzi, hogy a kormányfő is elővette a magyar kártyát.

És jött Slota -  neonáci, neofasiszta, de miért nem neosoviniszta?

Aztán május 31-ig  gyakorlatilag csend volt az ügyben, majd jött Slota  a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke és azt mondta, Orbán Viktor és Csáky Pál nyilatkozatai, amelyek május 23-án Esztergomban hangzottak el, erősen bűzlenek a neonácizmustól, neofasizmustól, de legalábbis a nagymagyar sovinizmustól - tegyük hozzá, ezért a végeredményért kár volt ennyit gondolkodni. A Fidesz szóvuvője nemes egyszerűséggel bizonyított bunkónak nevezte a szlovák politikust.

Ján Slota a neonácizmusról az SNS elnökségének vasárnapi tanácskozása után beszélt Breznóbányán (Brezno). Felhívta a figyelmet arra, hogy ha a Csáky vezette Magyar Koalíció Pártjának (MKP) választói fegyelmezettek lesznek, akkor a párt a jelenleginél több magyar képviselőt küldhet az európai testületbe. "Ezt követően pedig beteljesülnek Orbán úr szavai" - jegyezte meg a szlovák politikus.
  
 A szlovák pártelnök szerint katasztrófát jelentene, ha a Szlovákiára eső 13 EP-mandátumból az MKP szerezne meg hármat-négyet. "Az SNS mindig főleg azon igyekezett, hogy szolgáljon nemzetének és a szlovák államnak" - húzta alá ezzel kapcsolatban Slota, ismételten megjegyezvén, hogy az  MKP Budapest érdekeinek kiszolgálója.
 
"Az SNS már jó egy évtizede arra figyelmezteti a közvéleményt, hogy az MKP és annak elődei a kezdetektől fogva Dél-Szlovákia politikai autonómiáját és népszavazás kiírását akarták Szlovák Köztársaság déli területeinek elszakításáról" - mondta.
  
 Bugár Béla, az MKP volt elnöke az autonómiát, illetve az ország déli területeinek elszakítását Szlovákiától egyszerű ijesztgetésnek tartja. "Mert az MKP-nak vagy a három elődpártnak ez sosem volt programjában. Az MKP 11 éve létezik, ha valaki azt állítja, hogy ezt volt a célja, bizonyítsa be" - reagált Bugár a TASR hírügynökségnek adott nyilatkozatában Slota vádaskodására.  

Rendkívüli parlamenti ülés szerdán

Hétfőn  látott napvilágot a hír, mely szerint rendkívüli ülésen fog foglalkozni Orbán Viktornak a kárpát-medencei magyarság európai parlamenti (EP) képviselete kapcsán a közelmúltban elhangzott kijelentéseivel a szlovák parlament. Az ülés összehívásához szükséges aláírásokat Boris Zala, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt képviselője hétfőn délelőtt adta át a pozsonyi parlament elnökségének.  
 
Röviddel a kérvény átvétele után Pavol Paska házelnök úgy döntött, hogy a parlament rendkívüli ülését szerda délutánra tűzi  ki.  A képviselői javaslat alapján megvitatásra kerül egy parlamenti nyilatkozat-tervezet Orbán Viktornak és más magyar politikusoknak az EP-kampány során ismételten elhangzott "nacionalista kijelentéseivel" kapcsolatban, amelyek az "etnikai elkülönülésre, a szomszédos országok szuverenitásának tagadására, a Szlovák Köztársaság területi integritásának kétségbe vonására és Közép-Európa stabilitásának megingatására irányulnak" - közölte Jozef Plsko, a parlament elnökének szóvivője.

Kedden megszólalt a szlovák ellenzék, sőt, a három napos ünnep után szinte mindenki fontosnak tartotta, hogy megszólaljon. A szlovák ellenzék szerint csak a szlovák kormánykoalíció botrányainak az elkendőzésére és a magyar kártya kijátszására szolgál a parlament rendkívüli ülése - a vezetők kedden egyeztettek Pozsonyban a törvényhozás tanácskozásáról, amelyet Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének a Kárpát-medencei magyarság európai parlamenti képviseletét érintő, közelmúltban elhangzott kijelentése kapcsán hívtak össze szerdára.

"A gyűlés összehívása politizálás. A koalíció veszekedést akar kirobbantani azzal a céllal, hogy részvételre ösztönözze azokat a választókat, akik reagálnak a magyar kártyára" - jelentette ki Mikulás Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) elnöke az SDKU, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Magyar Koalíció Pártja (MKP) vezetőinek találkozója után.
 
Pavol Hrusovsky, a KDH elnöke úgy véli, hogy a rendkívüli ülés nem problémákat akar megoldani, hanem "visszaél a nacionalista kártyával és indulatokkal, amelyeket a kormánykoalíció be akar vinni a szlovák közvélemény körébe is". 
 
"Botrányosnak és inkorrektnek tartjuk ezt. Ez ugyanolyan játék, mint amilyet az államfőválasztás alkalmával is eljátszottak" - mutatott rá Csáky Pál, az MKP elnöke. Szerinte a rendkívüli ülés összehívása nem más, mint visszaélés a törvényhozó testülettel. 
 
Az SDKU és a KDH bejelentette: a szlovák parlament szerdai rendkívüli ülésén nem vesznek részt. Az MKP viszont úgy határozott, hogy ott lesz a tanácskozáson.  "Részt veszünk az ülésen, mert nincs mit rejtegetnünk" - mondta Csáky. Emlékeztetett arra, hogy akkor volt a legjobb a szlovák-magyar viszony, amikor Dzurinda és Orbán voltak a miniszterelnökök". 

Németország aggódik Orbán kijelentése miatt - keddi folytatás

Az esteről véleményt nyilvánított a német és a cseh külügyminiszter is, szintén kedden.

Aggodalommal tekintünk Orbán Viktor, a Fidesz elnökének esztergomi kijelentésére - mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter kedden Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt magyar partnerével.

A német külügyminiszter, aki Prágából érkezett Budapestre, elmondta: nagyon nagy aggodalommal tekintenek Orbán Viktor kijelentésére, amelyről keddi prágai útján is beszélt cseh és szlovák partnerével. A cseh fővárosban tartott találkozón arról is szó volt, hogy a koszovói rendezés hogyan lehetne sikeres a szomszédos államok kisebbségi kérdéseinek rendezésében - fűzte hozzá.
 
Balázs Péter ezzel kapcsolatban közölte: nem kívánja kommentálni Orbán Viktor szavait.

"Egy magyar ellenzéki politikus saját felelősségére mondott valamit. Erre én a kormány nevében nem kívánok reagálni. Tisztelem a szlovák parlamentet és megvárom, hogy az ülésen mi történik. Lehet, hogy arra majd valamilyen módon reagálok" - tette hozzá arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy a szlovák parlament rendkívüli ülést tart szerdán a kérdésben.

A cseheket is nyugtalanítja - őket vajon miért?

A cseh külügyminiszter szerint Prágát is nyugtalanítják azok a kijelentések, amelyeket Orbán Viktor tett a Kárpát-medencei magyarság európai parlamenti képviseletének kérdésében.

Jan Kohout erről azon a sajtóértekezleten beszélt, amelyre a cseh, a szlovák és a német külügyminiszter közös keddi munkareggelije után került sor Prágában. Kérdésre válaszolva a külügyminiszter elmondta: Csehország foglalkozni fog a témával, mert úgy látja, hogy ez feszültségforrás lehet a közép-európai régióban.
 
"El kell mondanom, hogy minket is nyugtalanítanak azok a szavak, amelyek néhány Duna-medencei kérdés rendezésével kapcsolatban elhangzanak. Komolyan foglalkoznunk kell velük, s Csehország és a cseh diplomácia foglakozni fog velük. Felesleges lehetséges feszültségforrásnak tekintjük ezt" - mondta újságíróknak Kohout. "Úgy véltük: miután mindnyájan az Európai Unió tagjai lettünk, ezek a problémák a háttérbe szorulnak. Nyugtalansággal szemléljük, hogy megmaradtak" - tette hozzá a cseh miniszter.

 Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter arról számolt be: "Tájékoztattam partnereimet, hogy a Fidesz elnöke részéről a kampányban olyan kijelentések hangzanak el, amelyek nem tartoznak a 21. század Európájába és felhívtam a figyelmüket arra a veszélyre, amely ebből a politikából ered. Természetesen világosan látjuk ezt a veszélyt és szükségét érezzük erről partnereinket is tájékoztatni" - jelentette ki Lajcák.

Orbán Viktor: a teljes Kárpát-medencei magyarságot fogjuk képviselni

Kedden este Szombathelyen, választási nagygyűlésen Orbán Viktor gyakorlatilag megismételte a május 23-án elhangzottakat - szólt a hír az MTI tálalásában.

A magyar képviselőknek a teljes Kárpát-medencei magyarságot kell majd képviselniük az Európai Parlamentben, aki ezt nem érti, vagy zokon veszi, az éppen az Európai Unió lényegével nincs tisztában - hangoztatta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

Van olyan ország, amely még mindig nem vette észre, hogy az elmúlt öt évben is ezt csináltuk, az egész Kárpát-medencei magyarságot képviseltük - jegyezte meg.
 
"Ha egyszer magyaroknak születtünk és ott vagyunk az Európai Parlamentben, az a dolgunk, hogy az európai, a Kárpát-medencei magyarok nevében szólaljunk meg, ahogyan tettük ezt az elmúlt öt évben is, függetlenül attól, hogy ez kinek tetszik és kinek nem" - mondta. Hozzáfűzte: Járóka Lívia, miközben képviseli az Európai Parlamentben a magyarországi romákat, képviseli az európai romákat is, ugyanúgy, mint ahogyan Kósa Ádám, aki egy fogyatékkal élő képviselőjelölt, ha megszólal Brüsszelben, nemcsak a magyar, de az európai fogyatékkal élőket is képviseli majd.
 
A Fidesz elnöke Szombathely főterén mondott választási kampánybeszédet, amelyen a szervezők becslése szerint több mint ötezren vettek részt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!