Országos földrajz versenyt nyert a zrínyis Vig Ádám

A szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola leendő nyolcadikos tanulója, Vig Ádám első lett a Magyar Természettudományi Társulat Teleki Pál Országos Földrajz-Földtani Versenyén.

Nagy Ildikó

Vig Ádám nem most kezdte a versenyzést: már ötödik és hatodik osztályos korában is állandó résztvevője volt a természetismereti versenyeknek. Édesanyja azonban úgy látja, Ádám most érett meg igazán a versenyzéshez. Komolyan vette a felkészülést, elmélyedt a témakörökben. Meg is lett az eredménye: a Zrínyi Ilona Általános Iskola hetedik osztályát kitűnő tanulmányi eredménnyel záró fiú nemrégiben egy országos versenyen jeleskedett. A Magyar Természettudományi Társulat Teleki Pál Földrajz-Földtani Versenyén huszonegy társát maga mögé utasítva az első helyen végzett.

A Balatonalmádiban megrendezett országos forduló egy háromnapos tudáspróba volt. Az első napon egy írásbeli tesztet kellett kitölteni, majd másnap következett a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén szervezett terepgyakorlat,  amely után huszonöt villámkérdésre kellett válaszolniuk a résztvevőknek. Ádám itt a legmagasabb pontszámot kapta. A harmadik megmérettetést a szóbeli felelet jelentette: a szombathelyi fiú nagy örömére egyik kedvenc témáját, Afrika trópusi éghajlati övezetének jellemzését húzta.

- Könnyű volt a tétel, olyan jól  tudtam, hogy le is állítottak a feleletem közben - jegyzi meg Ádám. Hozzáteszi: mivel az írásbeli teszt javítása után a negyedik helyen állt, nem is gondolt arra, hogy esetleg megnyeri a versenyt. Annál nagyobb volt az öröm, amikor az eredményhirdetésnél őt szólították első helyezettként. Jutalma az oklevélen és az emlékplaketten kívül egy táborozás: a nagykörűi természetismereti táborban tölthet el egy hetet augusztus elején.

Ádám nem felejti el megjegyezni: sokat köszönhet felkészítő tanárának, Buús Péterné, Adrienn néninek. És persze a szüleinek, akik kezdetektől fogva segítik a tanulásban és a felkészülésben. Tegyük hozzá: az alma nem esett messze a fájától, hiszen Ádám édesapja dr. Vig Károly a Savaria Múzeum természettudományi osztályának vezetője, édesanyja dr. Vigné Csordás Rita pedig a Nagy Lajos Gimnázium földrajz-történelem szakos pedagógusa.

Ádám még nem tudja, mi szeretne lenni, az viszont biztos, hogy a természettudományos tantárgyak állnak hozzá közelebb. A földrajzon belül a vulkánok működése, a lemeztektonika érdekli leginkább.

A Vig családban nem elvárás ugyan, de immár hagyomány, hogy a fiúk kitűnő tanulmányi eredménnyel zárják a tanévet. Ádám bizonyítványa is színötös lett, akárcsak a Paragvári Utcai Általános Iskola ötödik osztályát most befejező öccséé, Zsomboré.

- Nálunk nem ciki az osztályban, ha valaki jól tanul. Jó osztályba járok, több társam is sikeresen szerepelt egy-egy tanulmányi versenyen. Rogers osztályba jártam, annak idején Dancs Istvánné Kati néni szerettette meg velünk a természetismeretet, ő a  kezdetektől fontosnak tartotta, hogy versenyekre járjunk - teszi hozzá Ádám.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!