Összefogás az árvízkárosultakért: élelmiszergyűjtés Szombathelyen

Tonnaszám küldik az élelmiszert Szombathelyről az árvízkárosultaknak. Megpakolt teherautók, kamionok keltek és kelnek még útra e hétvégén, a karitász gyűjtést szervezett, sok ember pedig önzetlenül ad.

Garai Antal 'Atom'

Szombaton délelőtt nagy volt a sürgés-forgás az Interspar áruház bejáratánál, fehér pólóban, karitászosok osztogatták a szórólapokat a befelé igyekvőknek. A szórólapon egy felhívás állt: "A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász rendkívüli gyűjtést szervez a Miskolc és környékén élő árvízkárosultak javára. A speciális körülményekre való tekintettel, főként az azonnal fogyasztható élelmiszerek (konzerv, nápolyi, keksz, ásványvíz) részesülnek előnyben, de természetesen minden segítséget szívesen veszünk." - tudatta az emberekkel a kis lap.

Miközben Tuczainé Régvári Mariettát, a karitász igazgatóját kérdeztük a gyűjtés eredményességéről, szinte minden második vásárló adott valamit az árvízkárosultak javára, kitett a kosarából ezt-azt.

- Péntek reggel indítottuk a gyűjtést, azóta nagyon sok élelmiszer összegyűlt már, de mint azt a hírekben látjuk, szükség is van rá. Ma délelőtt egy helyi vállalkozó, Bereczki László teherautója indult el a parkolóból két tonna élelmiszerrel, amelynek értéke megközelítőleg egymillió forint volt. Vasárnap délutánig/estig várjuk itt az adományokat, ami lehetőség szerint azonnal fogyasztható élelmiszer legyen, illetve ásványvíz - ezekre van most a legnagyobb szükség, a kitelepített embereknek. - mondta el az igazgatónő.

Közben befutott egy kisteherautó, platóján temérdek karton ásványvíz sorakozott, és némi szénhidrát is. "Ez Edelénybe megy" - mondták mellettünk, mivel Molnár Oszkár, Edelény polgármestere mészhidrátot is kért az emberektől, fertőtlenítésre.

- Két helyi épitőipari cég összesen 1 tonna mészhidrátot ajánlott fel adományként, nagyon jó érzés, hogy önzetlenül ennyien segítenek - tette hozzá Marietta.

Amikor a boltban toljuk a bevásárlókocsit, szlalomozunk az akciós termékek raklapjai és vásárlótársaink közt, szinte alig venni észre, hogy plusz egy konzerv, egy zacskó keksz, vagy egy karton ásványvíz kerül a kocsinkba, s talán a házi költségvetésünkbe is belefér, ha belegondolunk, hogy hova is ment... Sokan így cselekedtek az elmúlt két napban, a Tűzoltóság teherautójába ötmillió forint értékű, mintegy öt tonnányi élelmiszert pakoltak be reggel a segítők.

A vásárlók csak jönnek ki az áruházból, s szinte minden második ember kitesz a karitászos kocsik mellett egy-egy karton ásványvizet, fertőtlenítőszert, konzervet, kekszet, s mindenféle élelmiszert..

- Holnap délben érkezik a Galambos Trans egyik kamionja, amibe rengeteg adomány elfér, de az emberek aktivitását nézve már várhatjuk is a következő kisteherautót. Bár azt mondhatnánk, hogy ennyi elég lesz emberek, köszönjük. Az árvízkárosult települések polgármestereivel szinte óránként egyeztetünk telefonon, s tudjuk, hogy elkél a segítség. Nem győzik megköszönni, amikor a telefonban elmondom, hogy újabb teherautót indítottunk el - fűzte hozzá az igazgató.

Az élelmiszerekkel megrakott bevásárlókocsik mellett egy adománygyűjtő gömb is van, amelyben jelenleg kb. 150 ezer forint van, ebből a pénzből majd élelmiszereket vesznek, s azokat is küldik a vasárnapi kamionnal. Tuczainé Régvári Marietta megjegyezte, hogy bár ne lenne ilyen helyzet az ország másik felében, viszont nagyon örül annak, hogy ha kell, ha baj van, akkor sokan önzetlenül adnak és összefognak az ügyért.

Frissítve: vasárnap délben útnak indult Miskolc felé a Galambos Trans kamionja, azonban ebbe sem fért bele az összes adomány. A karitászosoknak még egy 7.5 tonnás kisteharautóra lenne szükségük, hogy eljutassák a szombathelyiek által összegyűjtött segélycsomagokat a rászorulóknak.  

Aki megteheti, hogy ebben segít, az megtalálja a karitaszos csapatot az Intespar parkolójában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!