Ötven új munkahely Szentgotthárdon

Aktív pihenés, gyógyulás, művészet, konferenciaturizmus; mindezek is jellemzik a mediterrán fürdő mellett tegnap megnyílt négycsillagos szentgotthárdi superior GotthşArt Hotelt.

Szenkovits Péter

Száznegyvennyolc szobája van a pénteken délután megnyitott GotthşArt Hotelnek, amelynek közvetlen összeköttetése van a mediterrán élményfürdővel.

Csaknem négymilliárd forintba került  a négycsillagos, superior (felsőbb fekvésű) besorolású szálloda, mondta el lapunknak Tímár Zsolt, a beruházó West Union Invest Kft. ügyvezető igazgatója.

A klasszikus wellness- és konferenciaturizmus mellett hangsúlyos szerepet kap a művészet is; seregnyi nívós festmény és szobor is utal erre.  Az új létesítménynek félezer fő befogadására alkalmas konferenciaterem is szerves része.

Kétszáz személyes az étterem, valamint intimebb hangulatú Cafe Barique is a vendégek rendelkezésére áll. Ötven új munkahely létesült a hotel megnyitásával; a személyzet tagjainak kiválasztásánál az egyik szempont az volt, hogy gotthárdi, illetve a Rába-parti város kistérségében, valamint megyénkben élők legyenek. 

Azért élünk, hogy értéket teremtsünk, fejtette ki  Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere. A szálló ötvözi a mai kor művészetét a hagyományokkal, azon belül pedig az őrségi hagyományokkal is, jegyezte meg.

Kiemelte a generálkivitelező Swietelsky Magyarország Zrt. minőségi munkáját,  s telt házat kívánt. Lex Zoltán, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese kijelentette:  az általuk nyújtott 3,5 milliárd forint hitel jó helyre került.

Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója azt kívánta, hogy Szentgotthárd gyöngyszemként kerüljön föl a turisztikai térképre.

 


 
 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!