Ötvenezer eurót kaszált a százéves szenilis nagyi egy kvízműsorban

Hamburg - Német tévénézők milliói kuksoltak csütörtök este a készülék előtt Friedel K.-nak szurkolva: a 100 éves mamika a 68 éves barátnőjével jött el Jörg Pilawa kvízműsorába és bezsebelt 50.000 eurót. Előtte engedélyt kért fiától, hogy beégetheti-e.

nincs nev

"Nem készültem különösebben" - nyilatkozta a néni a Bild magazinnak. Csak megkérdeztem előzöleg a fiamat, hogy beégethetem-e azzal, ha a tv-ben majd semmit sem tudok."
Maga az ötlet, hogy ebben a vetélkedőben szerepeljen, már rég megmozgatta a fantáziáját a két hölgynek. "Hat évvel ezelőtt jelentkeztünk Helgával a kvízműsorba" - mesélte az egykori eladónő. Épp abban az időben költözött Friedel egy öregek otthonába, ahol megismerkedett barátnőjével, aki valójában a könyvtárban dolgozik.

 Akkoriban behívták őket válogatásra, de azóta nem jelentkezett náluk senki. Mikorra jött a behívó a jubileumi showra, már rég elfelejtették azt is, hogy valaha jelentkeztek. 

Itt gratulálták meg Friedelt abból az alkalomból is, hogy betöltötte januárban a 100. életévét. Nagyon izgult, és amikor az utolsó kérdés jött, azonnal felkiáltott, hogy ő itt megáll. 

A nyereményt is közösen viszik és költik el. Egyedül nem indult volna útnak a nénike, de barátnőjével most végighajókázik a norvég tengerparton. Természetesen egy kicsit felfrissíti a ruhásszekrényét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!