Ötvenfős szociális ellátót működtet januártól a karitász

Projektzáró konferenciát tartottak az egyházmegyei karitásznál. Januártól 50 fős nappali foglalkoztatót működtet majd a katolikus intézmény.

Némethy Mária

A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász 100 millió forintos beruházása 30 újabb pszchiátriai beteg nappali ellátását, rehabilitációját teszi majd lehetővé a jövő évtől.

Kedden a nagy beruházás projektzáró konferenciáját tartották meg. A beruházás 2008-ban, a Nyugat-dunántúli Oparatív Program 5.1.1 pályázati kiírásával indult. A karitászosok szociális infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztésére pályáztak.
 
- Pszichiátriai betegek nappali intézményének létrehozására pályáztunk sikerrel - mondta el Tuczainé Régvári Marietta, a karitász igazgatója.

Működik már évek óta egy ilyen intézményük: a Szikla. Ezt bővítik most. Abban jelenleg 20 megváltozott munkaképességű embernek adnak munkát. Jövőre ez 30-cal bővül, tehát 50 fős nappali ellátót működtet majd a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász. Sajnos nagy szükség van erre a bővítésre, mert a munkanélküliség, a szegénység miatt egyre több ember őrlődik, válik pszichiátriai beteggé Magyarországon, így Szombathelyen is.

A Hollán Ernő utcában létesített 680 négyzetméteres alapterületű nappali foglalkoztató megfelel az Európai Unió előírásainak: teljesen akadálymentesített, lift is van benne. December 28-án a használtba vételi engedélyét intézik majd, január 1-től pedig a működési engedélyeztetését úgy, hogy egyben a foglalkoztatás is elindulhasson.
 
A 60 millió forintos pályázati pénzt az Európai Uniótól nyerték el az új létesítményhez, ehhez kaptak 40 millió forintot a Szombathelyi Egyházmegyétől, dr. Veres András püspöktől.

Jelentős változást hoz majd az  új létesítmény a foglalkoztatóban dolgozók számára. Nemcsak a pszichiátriai betegek létszáma növekedhet  majd, hanem a korábbinál jóval nagyobb helyen tudnak majd tevékenykedni.
 
A terápiás munkák - a szövést, kerámiakészítést, és a férfiak által kedvelt nyomdászatot - bővítik is. Textilek újrahasznosítása is folyik majd a Hollán Ernő utcában. Ausztriából kapnak még varrógépeket, így foltvarrásos technikával háztartásban használatos, praktikus eszközöket készítenek majd itt olyan emberek, akiknek ezáltal segítik az életbe történő visszailleszkedésüket.   
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!