Ötvenöt dolgozójától válik meg az Eybl Vas megyében

Körkép - Ötvenöt dolgozóját küldi el a jánosházi és körmendi telephelyéről az Eybl Hungária Kft. Az egykor több mint kétezer főnek munkát adó cégnél tavaly november óta folyamatos a leépítés.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A korábbi elbocsátások után ezekben a  napokban  Eybl Hungária Kft.-nél 230 főtől válnak meg. A létszámleépítés mind a négy telephelyet érinti, Lentiben 104, Nagykanizsán 70, Jánosházán 35, Körmenden pedig 20 fő kerül az utcára. Így összesen alig több, mint ötszáz alkalmazottja marad a vállalatnak - értesült a Zalai Hírlap.

Az Eybl Hungária Kft. kálváriája tavaly év végén kezdődött, amikor az osztrák anyacég becsődölt, s  a  felszámolás alá került vállalatot a Vectigalis Zrt.   tovább kívánta üzemeltetni. Ezt korábban  a Zalai Hírlapnak több alkalommal is kijelentette Varga Jenő ügyvezető igazgató.

Közben kormányzati mentőcsomag is érkezett, a vállalat jelentős, 16 millió eurós hitelgaranciát kapott. A pénzügyi támogatás ellenére a megrendelések folyamatosan csökkentek, amivel összhangban az alkalmazotti létszám is egyre kisebb lett.

- Talán ez a végállomás - utal az elmúlt hónapok elbocsátási hullámaira Péter Márta felszámolóbiztos. - A legnagyobb vevőpartnerünk által megrendelt mennyiségre ez a létszám szükséges és elegendő, vagyis annak a mintegy ötszáz főnek, aki maradt, egész évre tudunk munkát adni, hiszen megvan rá a megrendelésünk.

További részleteket itt talál.







 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!