Péntekig szavazhat a közönségdíjasra

Péntek éjfélig lehet még szavazni az interneten szépségversenyünk közönségdíjasára, közben megkezdtük a jegyek értékesítését a november 6-ai döntőre.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Október 1-jétől a hónap közepéig, azaz péntek éjfélig lehet szavazni honlapunkon lapunk idei szépségversenyének tizenhárom, döntőbe jutott versenyzőjére.

Olvasóink arról mondhatnak véleményt minden egyes szavazattal, hogy ki legyen a tizenhárom lány közül a közönségdíjas, aki természetesen ott lesz majd november 6-án a verseny döntőjén is, s átveszi a Vas Népe különdíját és szalagját.

A tizenhárom döntős lány internetes oldalunkon látható képeit Szabó Gábor fotóművész készítette el. Egyébként valamennyi döntősünk az olvasóközönség jóvoltából jutott be a finálébe, hiszen tizenketten az adott hónap legszebbjei voltak az interneten leadott szavazatok alapján, a tizenharmadikat pedig ugyancsak a közönség juttatta a legszebbek közé.

A most futó közönségszavazástól függetlenül természetesen egyenlő eséllyel indul mind a tizenhárom lány a november 6-ai döntőn, amit Szombathelyen, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban rendezünk meg este 6 órai kezdettel neves művészek és sportolók közreműködésével.

S ha már itt tartunk: megkezdtük a jegyek értékesítését a döntőre. A belépők elővételben kaphatók a Vas Népe szombathelyi, körmendi és sárvári ügyfélszolgálati irodájában.

A jegyek ára 990 forint, ám  hogy állandó olvasóinknak kedveskedjünk és kedves csináljunk  hűségkártyával 590 forintért vásárolhatók meg. Íme a lehetőség, hogy olvasóink, internetes szavazóink élőben is láthassák a szépségeket, és szurkolhassanak nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!