Rekordgyorsasággal tarolták le a Kossuth teret

Egy nappal a jogerős engedély kiadása előtt, február 23-án nyújtották be a Kossuth téri fák kivágására vonatkozó kérelmet - ez áll az állami tulajdonban lévő budapesti Kossuth tér vagyonkezelője, az Országgyűlés Hivatala (OH) főigazgatója által a Népszabadság rendelkezésére bocsátott dokumentumban.

MTI

 A napilap pénteki száma ismereti, hogy a 76 fa és 480 négyzetméter cserje kivágására kért engedélyt rekordgyorsasággal, már másnap megkapták az V. kerületi önkormányzattól. Aznap bonyolították le a területi szemlét, a szakértői "bejárást", megírták a határozatot, majd az OH lemondott fellebbezési jogáról és a határozat jogerőre emelkedett.

A határozat ugyanakkor 15 napos fellebbezési jogot is tartalmaz, de mivel az engedélyt csak a beadványozó és az irattár kapta meg, nem lehetett kérdéses az ügy kimenetele - írja a napilap.

A Népszabadság birtokában lévő dokumentum szerint a hatóság az ott lakókat sem tekintette ügyfélnek. Így történhetett meg, hogy február 28-ról 29-re virradóra úgy tarolták le a zöldterületet, hogy előzetesen senki sem tudott róla - írja a napilap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!