Repülőtéri beruházás: fórum a művelődési házban és az utcán

Porpác - Két nappal a népszavazás előtt indulatoktól fűtött lakossági fórumot tartottak a tervezett repülőtéri beruházásról. A hozzászólásokból ítélve a település továbbra is megosztott.

Balla Emőke

A több mint száz szavazóból mintegy harminc érdeklődő jelent meg tegnap a helyi művelődési házban azon a lakossági fórumon, melyet a SIA-Port Kft. tartott. A reptéri beruházást előkészítő társaság illusztris vendégekkel rukkolt elő. A beszélgetést dr. Ács Zoltán irányította, a kérdésekre Farkas Bertalan űrhajós válaszolt, illetve az a Lovas Péter, aki a száz leggazdagabb magyar egyike, és a porpáci reptérberuházás gazdájaként mutatkozott be a hallgatóságnak.

Üdvözölte a megjelenteket Poócza Tamás polgármester is, aki váti lakosként az ottani népszavazási kezdeményezés elindítója volt. Most azt mondta: a porpáciak a vasárnapi népszavazáson a saját jövőjükről döntenek. Választhatnak a kissé zajos fejlődés és a lassú enyészet között. Majd mindenkit arra kért, hogy vegyen részt a helyi népszavazáson. A fórum első órája indulatok nélkül zajlott, a biz- tonsági emberek megnyugvással figyelték, hogy a feltett kérdésekre tényszerű vála-szokat adtak a szakértők.

Majd egy helyi fiatalember - akit saját állítása szerint megfenyegettek, hogy ha jót akar, okosan szóljon hozzá a fórumon - felindulva kérte számon a cégtől, hogy miért nem Szombathelyen építik meg a repülőteret. A válasz: itt jobbak az adottságok. Ezután a teherforgalmat lebonyolító kamionok száma felől érdeklődött. A válasz: napi 25 körüli kamion vesz részt az áruszállításban. Majd szóvá tette, úgy tudja, kétszáz kínai családot akarnak ide betelepíteni a repülőtér beindulásakor. Erre nem kapott határozott cáfolatot az előadóktól, akik már a következő kérdésre koncentráltak: igaz-e, hogy a repülőterek közelében 50-60 százalékkal magasabb az asztmások és tüdőbetegek száma, mint másutt. Ezt cáfolta dr. Prugberger Emil szombathelyi tüdőgyógyász. Kupi Györgyi, a cég kommunikációs munkatársa elmondta: a rémhírt a Levegő Munkacsoport terjeszti, őket valótlan állítás miatt feljelentették a bíróságon. Az esemény hét órakor ért véget, de a vita az utcán tovább folytatódott. Itt megtudtuk, a SIA-Port Kft. minden porpáci családnak háromszor évi hatvanezer forint fűtési támogatást ajánlott fel azzal, hogy az önkormányzat ossza szét a támogatást. Ezért fel is jelentették a céget. Mi ez, ha nem korrupció? - zengett a fiatalember hangja, miközben a többség az uzsonnát majszolta a kultúrház épületében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!